Oroszországban havi és éves összevetésben is nőttek a termelői árak júliusban; 1,4 százalékkal emelkedtek júniushoz képest és 4,1 százalékkal egy év alatt az orosz statisztikai hivatal adatai szerint. Júniusban nem változtak a termelői árak havi és éves szinten. Az idei első hét hónapban a termelői árak 5,2 százalékkal csökkentek éves összevetésben.
Múlt héten közölt adat szerint Oroszországban a fogyasztói árak 4,3 százalékkal emelkedtek júliusban éves összevetésben a júniusi 3,25 százalék után, és ezzel 12 egymást követő hónapnyi lassulás után a harmadik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves szintű gyorsulást.
Oroszország éves inflációs rátája tavaly 11,9 százalék volt, csaknem háromszorosa a kormány 4 százalékos céljának. Az orosz jegybank inflációs célja 4 százalék, a gazdaságfejlesztési minisztérium 5,3 százalékos inflációval számol az idei évre.
A rubel gyengülése eltörpül az oroszok súlyosabb gondjai mellett
A rubel a háború kezdete óta másodszor gyengül, immár nem hirtelen, hanem masszívan, tartósan. Az orosz lakosság reakciója is más: azt mondják, ezer más gondjuk is lett a háború másfél éve alatt. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap