Sok vita szólt arról a nyár folyamán, hogy külföldre mennek a magyarok nyaralni, vagy itthon maradnak. A Szálláskérés.hu most igyekszik tiszta vizet önteni a pohárba, és megmutatja a számokat, amelyeket eddig mért az év során.
„A legszembetűnőbb változás a belföldi foglalások számának jelentős csökkenése: mind az év első felében, mind a nyári szezonban mintegy 15-16 százalékos visszaesés mutatható ki. Várható viszont, hogy az előfoglalások alapján az év hátralévő részében már javulni fognak a mutatók, a jelenlegi adatok ugyanis csupán 6 százalékos csökkentést prognosztizálnak – mondta Leskó Dániel cégvezető.
Hibába csökkentek a foglalások, a bevételen ez nem látszik. Ennek oka, hogy
az 1 éj/fő-re vetített átlagos szállásköltség az év első felében 24 százalék, míg a nyári szezonban 17 százalékos növekedést mutat.

A tendencia itt is javuló, az előfoglalások már csak 9 százalékos árnövekedést jeleznek az év hátralévő részére.
A foglalások számának erőteljes csökkenését tehát jelentősen kompenzálja a szállásköltségek emelkedése, szembetűnő viszont, hogy nyáron az emberek rövidebb időszakokat foglaltak le, átlagban 6 százalékkal.
Emiatt – bár éves összesítésben nőtt – a bevétel, a nyári szezonban 9 százalékos csökkenésről számol be a portál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet