Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora, az idei tanévnyitón jelentette be, hogy Óbuda Uni Venture Capital Zrt. (ÓUVC) néven az egyetem és partnerei Magyarországon eddig egyedülálló céget indítottak. Az új befektetőcégbe a Széchenyi Alapok Zrt. mellett az egyetem fenntartója és egyben az alapkezelő tulajdonosa, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány is beszállt.
A kezdeményezés célja, hogy gyakorlati kitörési lehetőséget teremtsen felsőoktatási intézményben alkotó professzorok és hallgatók ötleteiből induló, gyors fejlődésre hivatott vállalkozások számára elsősorban a robotika, a medtech, a mesterséges intelligencia, a smart technológia és a kiberbiztonság területén.
Az innovációnak elsősorban akkor van értelme, ha az végül a gyakorlatban is megvalósul - idézte a közlemény Deme Gézát, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatóját.
Az új cég olyan, ígéretes startup vállalkozásokba fektet majd be, amelyek hathatós pénzügyi és vállalkozási segítséggel jelentős értéknövekedést érhetnek el. Az úgynevezett „venture studio" modell segítségével ezek a vállalkozások a kezdeti befektetésen túl hiánypótló szaktudást, üzleti tapasztalatokat és kapcsolatokat is nyerhetnek a tranzakcióból.
Ennek eredményeként az ÓUVC jelentős megtérüléssel léphet ki az így immár megerősített vállalkozásokból, amit azután újabb startupok elindítására fordíthat.
Az egyetemi befektetőcég tevékenysége hamarosan kiterjedhet más egyetemekről jelentkező, vagy az egyetemi tudásbázist felhasználni kívánó más vállalkozások fejlesztésére, és akár azon túlra is.
Az ÓUVC mögött a Széchenyi Alapok külön erre a célra létrehozott 10 milliárd forintos tőkealapja áll. Ezt a pénzt előre lefektetett üzleti kritériumok teljesítése révén, fokozatosan használhatja fel a befektetőcég.
Az új befektetőcég szeptemberben már meg is kezdi működését – írták a közleményben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról