BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megdöbbentő felfedezést tettek a Covidról, erre nem számítottak a tudósok

Egy friss tanulmány szerint továbbra sem lehet egy szinten kezelni a koronavírust veszélyesség szempontjából az influenzával.

2024. május 17. péntek, 06:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A legfrissebb kutatások szerint a koronavírus továbbra is nagyobb veszélyt jelent az emberekre, mint az influenza.

A tanulmányban, amelyet a Missouri állambeli St Louis-i Veteránügyek Egészségügyi Rendszerének klinikai epidemiológiai központjában Ziyad Al-Aly és munkatársai végezték el, azt mutatták ki, hogy 

a koronavírus miatt kórházba került betegeknél 35 százalékkal nagyobb volt a halálozási kockázat 30 napon belül, mint az influenzával fertőzötteknél.

A Bloomberg szemléje szerint a tanulmány adatai alapján a Covid-19 miatt 2023 októbere és 2024 márciusa között nagyjából kétszer annyi kórházi kezelést igényeltek, mint az influenza esetében.

A Covid-betegek halálozási aránya ugyanebben az időszakban 5,7 százalékra csökkent a korábbi 6 százalékról.

Azt azonban kiemelték a tudósok, hogy továbbra is rendkívül veszélyessé teszi a koronavírust az a tulajdonsága, hogy a tüdőn kívül is képes kárt okozni.

Al-Aly elmondása szerint a kutatásuk eredményeitől azt várták, hogy a koronavírus halálozási kockázata lényegében meg fog egyezni az influenza halálozási kockázatával. Az adatok azonban egyértelműen bebizonyították, hogy a koronavírus továbbra is magasabb halálozási kockázatot jelent.

Semmiségnek fog tűnni a Covid, ha elszabadulnak ezek a szuperbaktériumok
Anglia korábbi tisztifőorvosa hívta fel a figyelmet az antibiotikumok túlhasználatának potenciálisan pusztító következményeire.
Vermes Ádám
Vermes Ádám
Vezető szerkesztő
Diplomáit az Eötvös Loránd Tudományegyetem politológia alapszakán, majd közpolitika szakirányú politikatudományi mesterképzésén szerezte. Egyetemi évei alatt több, közélettel foglalkozó szervezetnél dolgozott szakmai gyakornokként, emellett az Országgyűlés Hivatala parlamenti ösztöndíjas programjában is részt vett. Szakmai pályafutását politikai elemzőként kezdte a Méltányosság Politikaelemző Központnál, majd újságíró-szerkesztőként és önkormányzati sajtóreferensként szerzett tapasztalatot. 2023 óta az Economx munkatársa, jelenleg felelős szerkesztőként dolgozik. Rendszeresen készít interjúkat hazai és nemzetközi szakértőkkel, valamint tudósít szakmai konferenciákról, különös tekintettel a mesterséges intelligencia, a pénzügyi innováció és a munkaerőpiaci átalakulás kérdéseire. Írásaiban kiemelt figyelmet fordít a technológiai változások gazdasági és társadalmi hatásaira.

Ez is érdekelhet