A nagysikerű Macronomx Meetup — az Economx és MKIK közös konferenciája — után, április 14-én a Milenáris Nemzeti Táncszínházban építjük tovább a jövő gazdaságát.
A Money Talks’ 25 konferencia központjában a versenyképesség javítása, és a már sokat emlegetett „hozzáadott érték” áll. Rendezvényünk lazább hangvételén és az ágazati fókuszú szekcióján keresztül kihagyhatatlan lehetőséget kínál a szakmai párbeszédre, inspirációra, illetve a kapcsolati hálók bővítésére.
Kikért éri meg eljönni?
Az eseményen a magyar gazdasági szektor legnagyobb és legfontosabb szereplői osztják meg tapasztalataikat, tudásukat. Ha mindig is érdekelte, hogyan lehet valakiből self-made üzletember, hova érdemes be, illetve kifektetni, mivel támogathatja leginkább a vállalkozását, tőlük most megtudhatja:
- Tóth József – Focus Ventures vezérigazgató-helyettese
- Varga-Szilágyi Péter – Wood & Company ügyvezető igazgatója
- Krisán László – KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója
- Tomán Szabina - Toman Lifestyle Kft. alapító-tulajdonosa, üzletasszony, befektető
- Kóka János – Festipay, Doktor24 tulajdonosa
- Lotfi Farbod – agrármérnök, tőzsdei szakember, befektető, a BÉT korábbi vezérigazgatója
Ezekről biztosan szó lesz a Milenáris Nemzeti Táncszínházban
Ez a konferencia nem csak a szakmáról – a jövőről szól. Április 14-én vállalkozók, befektetők, döntéshozók, és innovátorok találkoznak, teret adva annak, hogy a tudásból kapcsolat, az ötletből pedig lehetőség váljon. Megtudhatja azt is, hogy mit tehet, hogy a cége verseny-, exportképesebb és befektetői szempontból is vonzóbb legyen.
A legfontosabb gazdasági szereplők a magyar és a nemzetközi perspektívából is betekintést engednek a versenyképességet növelő eszközökbe. Az ágazatai kerekasztalok az autóipar, a gyógyszergyártás, és az ingatlanfejlesztés ismert hazai vállalkozóival várják az érdeklődőket. A felszólalók között lesz például Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója, Ormosy Gábor, az AutoWallis Csoport vezérigazgatója, illetve Juhász László, a BCG szenior ügyvezető-igazgató partnere.

Szó lesz még tőkejuttatásról, innovációról, versenyképességről, vállalati stratégia 4.0-ról és értékteremtésről. De nem marad megválaszolatlanul az a kérdés se, hogy melyek a hitelezés és forrásszerzés dilemmái a magyar gazdaságban.
Ha nem szeretne lemaradni, még mindig van lehetősége Early Bird jegy megvásárlására. A jegyár az előadások és egyéb programok mellett tartalmazza az egész napos cateringet is. Csoportos jegyvásárlással kapcsolatban az [email protected] e-mail címre írjon!
Amennyiben a rendezvény felkeltette érdeklődését, a kibővített előadói- és program listát megtalálhatja itt.
A Money Talks' 25 konferencia egyik legmeghatározóbb szereplője pedig az-az üzletember, akire mindannyian kíváncsiak vagyunk. Most kiderül ki is ő valójában, mit gondol a tegnapról, a máról és a holnapról, hogy miben hisz és mi vezérli. Mi egy dolgot viszont már biztosan tudunk, ritkán ad interjút, ritkán lehet kérdezni, azonban most:
Megszólal Tiborcz István, minden részlet kiderül az értékmentésről
A Money Talks'25 konferencián mások mellett a díszvendégek és felszólalók sorát gyarapítja számos ismert nagyágyú az üzleti életből – mind a magyar, mind a nemzetközi porondról. A hozzáadott érték és a versenyképesség kérdéseit is fókuszba állítják a résztvevők. Kísérje figyelemmel ön is a közelgő konferenciát! Erről bővebben itt olvashat.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem