A jegybank közleménye szerint az érintett hitelintézetek nem feleltek meg az alapítási és tevékenységi engedély kiadásához és a pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzéséhez előírt személyi és tárgyi feltételeknek. A felügyelet ezért elrendeltek a vállalkozások végelszámolását – írja az MTI.
A felügyelet további megállapításai szerint a vállalkozások a jogszabálynak megfelelő informatikai rendszerrel sem rendelkeztek, illetve belső ellenőrrel sem. Ezen felül azt sem sikerült igazolni a vizsgálat során, hogy eleget tesznek-e a társaságok az üzleti-számviteli tevékenységhez szükséges nyilvántartási rendre vonatkozó jogszabályi előírásoknak.
Az ÁHPV ezen felül 2023. június 30. óta könyvvizsgálóval sem rendelkezett, és nem igazolta, hogy a mindenkori vezető állású személy munkaviszony keretében végzi el a társaság ügyeit.
A két hitelintézet ráadásul a 2023 második és harmadik negyedévére vonatkozó adatszolgáltatási, továbbá a 2022-re vonatkozó auditált jelentési kötelezettségének sem tett eleget.
Az MNB hangsúlyozta, hogy a társaságok csekély piaci súlya miatt az intézkedéseknek nincs érdemi hatása a pénzügyi piacokra, az érintett ügyfeleknek a fennálló fizetési kötelezettségeiket változatlanul teljesíteniük kell.
Minimálbért keresőként hitelt venne fel? Nem lesz könnyű dolga
Kiszámoltuk, mennyi hitelt tud felvenni a hatályos szabályok és jövedelme alapján. A minimálbérből nem lehet túl nagy összegű lakáskölcsönhöz jutni, önerő nélkül ingatlan vásárlásához egész biztos nem elegendő a maximum összeg.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet