Ha a jelzáloghitel mellé kötelező lakásbiztosítást kötni, akkor nem lehet csak egyfélét ajánlani, jövő márciustól pedig egy hónapig szabadon biztosítót lehet majd váltani – írja a közlöny alapján közleményében a Bank360.hu. Április 30-án lép hatályba az a rendelet, ami alapján a bankoknak másként kell számolniuk a teljes hiteldíj mutatót (THM), amikor azt a jogszabályban meghatározott THM-plafonhoz viszonyítják. Ez azt jelenti, hogy májustól kisebb összegű törlesztőrészletet fér csak bele a jelzáloghitelesek maximális THM-ébe, ugyanis abban már a bankok által kötelezően előírt lakásbiztosítás költségét is be kell számítani.

Mivel a bankok jelenleg messze a THM-plafon alatt nyújtanak jelzáloghiteleket, a lakásbiztosítás havi díjának beszámítása nem jelent érdemi korlátozást sem nekik, sem az ügyfeleknek – hívja fel a figyelmet a szakporták. Mint írják, más lenne a helyzet, ha a jövedelemarányos törlesztési mutatóba (JTM) kellene beszámítaniuk a lakásbiztosítás havi költségét. Ekkor ugyanis a hitelezési korlát közelében járó ügyfelek a lakásbiztosítás díjával akár túl is léphetnék azt, aminek következtében a kínált feltételekkel nem kaphatnának hitelt, legfeljebb hosszabb futamidőre.

Az új rendelet szerint, ha a bank a jelzáloghitel fedezetéül szolgáló ingatlanra vagyonbiztosítási szerződést ír elő, de annak díját nem ismeri, akkor a THM mutatónál a lakásbiztosítás havonta esedékes díját speciális szabályok szerint kell figyelembe venni.

A banknak félévente aktualizált belső szabályzatban meghatározott módon a jelzáloghitelek fedezetéül szolgáló ingatlanok hitelbiztosítéki értékéhez igazodóan legalább három jellemzőnek tekinthető értéksáv megadásával kell kiszámolnia a referenciaként figyelembe vett lakásbiztosítás díját a THM megállapításához. Ezeket a díjakat közzé kell tennie az ügyfelek számára a bankfiókokban és a honlapján – olvasható a közleményben.

A kormány február elsejei rendeletében változtatta meg a lakásbiztosítások szabályait. A jelzáloghitelek THM-plafonjába történő beépítésen túl a bankoknak kötelező lesz felhívni az ügyfelek figyelmét az MNB lakásbiztosítás kalkulátorára és az abban található minősített fogyasztóbarát lakásbiztosításokra a hitelezés során.

Az új szabályozás 2024-től egy extra hónapot ad márciusban arra az ügyfeleknek, hogy a lakásbiztosításuk éves fordulónapjától függetlenül is biztosítót válthassanak. Ezzel akarják ösztönözni a nagyobb versenyre a biztosítókat. Jövőre ez alapján már olyan ügyfélszerzési kampányok várhatóak majd az átkötésre, mint amilyenek korábban a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításánál (kgfb) voltak jellemzőek – vetíti előre a Bank360.hu.