A hivatal közleményében kiemelte: az átlagkereset növekedéséhez főként a minimálbér és a garantált bérminimum tavaly végrehajtott emelése, valamint a már előre ütemezett és a pótlólagos béremelések járultak hozzá.
A KSH közlése szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél, valamint a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 510 500, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 519 800 forint volt tavaly októberben.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 339 500, a kedvezményeket is figyelembe véve 352 000 forintot ért el.
Majdnem ötödével nőttek a keresetek
A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 18,4 százalékkal nőtt. A kedvezmények (valamint az adó- és járulékmentességek) figyelembevételével számított nettó kereset 19,1 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A KSH közölte azt is, hogy a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 486 400 forintra becsülhető, 18,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
A reálkereset 2,2 százalékkal csökkent, a fogyasztói árak előző évhez mért 21,1 százalékos növekedése mellett.
- A bruttó kereset mediánértéke 414 000 forintot ért el, 18,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
- A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 287 900 forint volt, 19,7 százalékkal felülmúlta az előző év októberit.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ