Az Éva Magazin szerint rendkívül hasznos dolog kólával hajat mosni. A lap szerint a technika egyszerű: ugyanazt a hajmosási rutint kell alkalmaznunk, mint eddig, azzal a különbséggel, hogy az egész folyamat végén kólával öblítjük le a hajunkat, amit 2-3 percig hagyunk ázni benne.
Állítólag már a szárítás után érezhetően könnyen formálni a hajat, és a belőtt haj is sokkal tovább képes tartani a formáját.
A cikk szerint a kólával jól ki lehet emelni a hullámos hajat, valamint a rágógumit is könnyebben lehet eltávolítani vele a hajból.
Sampon helyett
A cikk szerint olyannyira pozitív hatású a hajra a kóla, hogy az is megkísérelhető, hogy a sampont elhagyjuk. Az tény, hogy egy fél literes kóla olcsóbb, mint egy fél literes sampon: nagyjából 1200-1300 forinttól már lehet kapni egy fél literes sampont, míg egy fél literes kólát jobb helyeken már 400 forintért is.
Fontos, hogy a fent leírtak egyáltalán nincs tudományos alapja. Ugyanakkor nem ez az első eset, hogy a kóla egy-egy bizarr felhasználhatóságáról írnak: mivel foszforsavat tartalmaz, ezért közismerten nagyon jó ablakpucolószer.
Sampon- és tusfürdőgyárat épít egy gigacég Ukrajnában
Nagyon bízik a jövőben az Unilever: Kijev mellett épít új üzemet. A 20 millió eurós beruházással megduplázza ukrajnai dolgozóinak számát.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány