Az Ukrajna Kijev régiójában megvalósuló beruházás célja, hogy támogassa a vállalat növekvő ukrajnai üzletágait, illetve demonstrálja hosszú távú elkötelezettségét az ország iránt. Az építkezés idén kezdődik, a gyár várhatóan 2024-ben nyitja meg kapuit.
A cég Ukrajnában több mint 100 főt foglalkoztat.
Elsődleges az ukrán piac, később exportálnak is
Az új gyártóközpontban más márkák mellett Dove, Axe, TRESemmé és Clear szépségápolási termékek, köztük samponok és tusfürdők készülnek majd, elsősorban az ukrán piacra, de a jövőben más európai országokba is exportálhatják a termékeket.
Az ukrajnai háború kitörése óta az Unilever kiemelt figyelmet fordít ukrán munkavállalói és családjuk biztonságára.
A vállalat több mint 15 millió euró támogatással és alapvető Unilever termékek adományozásával járult hozzá a humanitárius segélyezési kezdeményezésekhez.
A vállalat ezt követően is folytatja a humanitárius segélyezést.
A londoni székhelyű cég februárban arról számolt be, hogy árbevétele a tavaly 9,2 százalékkal 60,1 milliárd euróra bővült, 11,3 százalékos áremelkedés és 2,1 százalékos volumencsökkenés mellett. A vállalat éves nyeresége 2022 egészében 8,269 milliárd euró volt, 24,9 százalékkal több az előző évben elért 6,621 milliárd eurónál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető