A kanadai központi bank 50 bázisponttal, évi 3,25 százalékra csökkentette az irányadó kamatot, a lépés megfelelt az elemzői várakozásoknak. A jegybank ezzel már az ötödik egymást követő ülésén csökkentette a kamatot, legutóbb is 50 bázisponttal. A csütörtöki közleményben azonban jelezték, hogy 2025-ben már nem várható a mostanihoz hasonló agresszív kamatcsökkentés.
Kanada hazai összterméke (GDP) 1 százalékkal nőtt éves szinten a harmadik negyedévben, ami lassulás a második negyedévi 2,2 százalék és az első negyedévi 2 százalék után. A jegybank nagyobb, 1,5 százalékos éves bázisú gazdasági növekedést várt az idei harmadik negyedévre.
A kanadai központi bank azzal számol, hogy az infláció a 2 százalékos cél közelében marad a következő években, de bizonytalanságot jelentenek a prognózist illetően a Donald Trump megválasztott amerikai elnök által jelzett új vámok.
Trump megtorlást ígér: már első napján érkeznek a belengetett gigavámok
Donald Trump bejelentette, hogy amint hivatalba lép, hatalmas vámokat vet ki a mexikói, kanadai és kínai árukra. Erről itt vannak részletek >>>A kanadai jegybank következő kamatdöntő ülését január 29-én tartja, amikor új gazdasági előrejelzést is kiad.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban