A közleményben idézték Rammacher Zoltánt, a bankcsoport kkv marketing- és értékesítéstámogatási vezetőjét, aki elmondta: általában egy nagyobb visszaesést követően a borúlátó hangulat kissé enyhülni szokott. Szerinte most is ez történt, ennek ellenére is pesszimistán tekintenek 2023-ra a vállalkozások, hiszen utoljára hat évvel ezelőtt fordult elő, hogy két egymást követő negyedévben is negatív értéket vett fel a mutató.
A kutatás szerint
továbbra is a legkisebb, 100 millió forint alatti árbevételű cégek a leginkább pesszimisták,
várakozásaik mínusz 15-ről mínusz 13 pontra változtak október-decemberben az előző negyedévhez képest.
A 300 millió forint feletti árbevételű középvállalkozások jóval kedvezőbb kilátásokkal indulnak neki az évnek, bizalmuk mínusz 7-ről mínusz 3 pontra erősödött.
A 100 és 300 millió forint közötti árbevételű vállalkozások esetében mondható el egyedül, hogy az előző negyedévi rendkívül negatív hangulat jelentősen javult, ugyanis 15 pontos emelkedéssel a bizalmuk nulla ponton áll.
Nagy változás az iparban
A mezőgazdasági cégek várakozásai továbbra is a pozitív tartományban vannak (7 ponttal), a többi szektor azonban ennél jóval borúlátóbb az új évet illetően. A kereskedelmi cégek bizalma mínusz 15-ről mínusz 9 pontra, a szolgáltató cégeké mínusz 14-ről mínusz 7 pontra korrigált.
A leglátványosabb változás az iparban történt, ahol a cégek várakozásai az előző negyedévi sokk után 12 pontot erősödtek, így jelenleg mínusz 6 ponton állnak – ismertette kutatása eredményét közleményében a pénzintézet.
A K&H 2004 óta negyedévente készít felmérést a kkv-k várakozásairól, legutóbb 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság döntéshozóit kérdezték meg az Impetus Research bevonásával 2022. november 7-25. között. A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló tíz gazdasági tényezőt vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol