Magyarország azért tart itt, mert az elmúlt 14 évben politikai alapon dőlt el, hogy ki lehet sikeres az üzletben, nem a tehetség és a képesség számított – jelentette ki a Telexnek adott interjúban Gyurcsány Ferenc. Megismételte, korábban azért választotta Bajnai Gordont a pénzügyek élére, mert biztos volt benne, hogy nem politikai szempontok alapján dönt, és senki nem tudja megvesztegetni.
Amit nem hozna vissza Gyurcsány Ferenc a kormányzásából, az az alapállás, miszerint a kormány feladata erőltetett ütemben gyorsítani a polgárosodást. Ebben volt egy kritizálható népnevelő szándék – fogalmazott.
A DK elnöke arra is válaszolt, hogy Magyar Péter azt mondta, 2027-től duplájára emelnék a minimálbért, és a cél, hogy a kormányzati ciklus végére, 2030-ra 1 millió forint legyen. Orbán Viktor, most azt ígérte, hogy 2-3 éven belül 1000 euró lesz a minimálbér, az átlagbér pedig 1 millió forint.
Gyurcsány Ferenc szerint nem lehet kevesebb a minimálbér, mint ami egy ember normális életéhez szükséges. Ebbe bele kell érteni a lakhatást, a kulturális fogyasztást, a nyaralást, és azt is, hogy legyen egy-két hónapnyi tartaléka.
Az Egyensúly Intézet friss szegénységkutatása szerint ez ma nettó 450 ezer forint, ami több, mint amiről a többiek beszéltek. Ma szégyenteljesen alulfizetett az egész ország – fogalmazott. „Az emberek kétharmada nem, vagy csak épp meg tud birkózni 100 ezer forint hirtelen kiadással. Ma kétszer annyit költenek az emberek magánegészségügyre, mint az én kormányzásom végén. Ha meg akarnak gyógyulni ma, kénytelenek elmenni a magánegészségügybe."
A politikus beszélt a főváros helyzetéről is, szerinte nem lesz új választás 2026-ig, mert se a Fidesznek se a Tiszának nem érdeke kísérletet tenni arra, hogy feloszlassa a közgyűlést. Gyurcsány Ferenc úgy látta, végtelenül konstruktív volt a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén a DK három képviselője, miközben a Fidesz ott tesz keresztbe Karácsonynak, ahol csak tud, a Tisza pedig még keresi a helyét. Szerinte abban kompromisszum lesz előbb-utóbb, hogy melyik utat, járdát vagy bicikliutat újítsák fel.
Gyurcsány Ferenc kijelentette, ártatlannak tartja a korrupcióval vádolt óbudai polgármestert, Kiss Lászlót. Ha bűnösnek mondják ki, meg kell ismernünk, hogy mi alapján döntöttek így – fogalmazott.
Nekem ebben hosszú track recordom van.
Amikor a Sukoró-üggyel vádoltak, teljesen nyilvánvalóan börtönbe akartak juttatni. Kénytelen voltam megismerkedni az ügy részleteivel, és a mai napig azt gondolom, hogy ártatlanul csukták börtönbe Tátrai Miklóst, a vagyonkezelő korábbi vezetőjét – mondta a DK elnöke.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Békekörútra indul a kormányfő, az EU minden tagját csatasorba állítaná

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Igazolta a szavazatszámlálás az exit poolt: független elnöke lesz Romániának

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Bitcoin-körkép: 80 milliós szintig is menetelhet a kriptók királya a vámok aknái között 2025-ben

Ha jól fizetett dolgozó szeretne lenni: ez ma a top 5 munkaerőpiaci tévhit

Növények tömnék meg nikkellel az akkumulátorokat? Elképesztő módszert találtak ki
