A termőföldre kivethető települési adó lehetőségét az Országgyűlés eltörölte, és ezzel egy időben a kormány arról is határozott, hogy az önkormányzatoknak az idei évre beszedett adóelőleget október 1-jéig kell visszafizetniük az adóalanyok részére.
A visszafizetési kötelezettség főleg a kis lélekszámú falvakat sodorhatja nehéz helyzetbe, melyek saját bevételeik nagy részét épp a külterületeiken fekvő termőföldek adóztatása révén szerezték eddig.
A földadót elsősorban a baloldal intézkedései miatt vonta vissza a kormány, miután Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere is megadóztatta a termőföldeket.
Ennyi pénzzel tartoznak a települések
Az önkormányzatok visszafizetési kötelezettségből fakadó terhei az mfor.hu szerint településenként eltérnek:
- A Márki-Zay Péter vezette Hódmezővásárhely önkormányzatánál a földadó 2023-ban 80 millió forint, a közhatalmi bevételek 2,7 százaléka. Idén 26 millió forint folyt be a városhoz földadó címén.
- Füzesgyarmat számlájára eddig 13,5 millió forint érkezett földadó jogcímén. A polgármester szerint a visszatérítést a költségvetési tartalék terhére tudják teljesíteni, így a város idei büdzséjét emiatt nem kell módosítani.
- Az adóvisszatérítésre kötelező kormányrendelet további, nem várt kiadásokat okozott Encs városának. Mikola Gergely polgármester közölte, 15-25 millió forint közötti földadóbevétellel számoltak erre az évre. A földadóból befolyt visszatérítendő összeg 0 és 1 millió forint között van, jelentős veszteséggel kell megszüntetniük az adónemet.
- Az 1200 lélekszámú Súr eddig 1,7 millió forintot szedett be földadó jogcímén, a szeptemberi határidőig nagyságrendileg még ugyanekkora összegre számítottak volna.
- Acsád polgármestere, Kranczné Kovács Bernadett szintén arról számolt be, hogy nem nyúltak hozzá a külön alszámlára eddig beérkezett 1,7 millió forinthoz, mert számítottak az adónem megszüntetésére, viszont meglepte őket a visszamenőleges hatály, ami a polgármester szerint az Alaptörvénybe ütközik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet