A lendületes évkezdést követően a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX márciusban is folytatta erősödését, és tartja történelmi magasságát: 1,77 százalékos növekedést követően, 88 686,46 ponton zárta a hónapot – közölte a BÉT kedden az MTI-vel. A részvénypiac összforgalma a februári szintet tartva, 418,7 milliárd forintot tett ki, amely napi bontásban 19,94 milliárd forintot jelent.
A BUX index a hónap során több alkalommal is a történelmi csúcsot döntött.
Március elején még 89 000 pontos szint körül mozgott, végül 88 686,46 ponton zárta hónapot. A legmagasabb napi záróértéket, 92 720,24 pontot, a hónap 27. napján érte el az index – írták.
A kibocsátók között a tavasz első hónapjában is a legnagyobb kereslet:
- az OTP papírjai iránt volt, 271,4 milliárd forint értékben,
- a Richter Gedeon követte 59,4 milliárddal,
- és a Mol 39,4 milliárd forintos forgalommal.
A közepes kapitalizációval rendelkező vállalatok közül az ANY Biztonsági Nyomda és az RÁBA zárt különösen erős hónapot, előbbi árfolyama 26,9 százalékos, az utóbbi 16 százalékos növekedést ért el.
A befektetési szolgáltatók versenyében ezúttal az élre került
- a Wood & Company, 249,8 milliárd forintos adásvétellel,
- a Concorde 223,0 milliárd forintos forgalma pedig a második helyre volt elegendő,
- míg az ERSTE 154,4 milliárd forint értékű forgalmat bonyolított, ezzel a dobogó harmadik fokára jutott.
Betett az árszabályozás ígérete: szakad a Telekom
Sajtótájékoztatón beszélt hétfőn Nagy Márton tárcavezető arról, hogy az infláció elleni küzdelemben elvárás, hogy a banki és távközlési szolgáltatók is kivegyék a részüket. Jöhet konkrét beavatkozás az árakba, illetve önkéntes árcsökkentés is. Az OTP és a Telekom részvények árfolyama jelentősen esett a hírre.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat