Az Európai Bizottság elfogadta a Budapest és Esztergom közti vasútvonal rekonstrukciója első ütemére vonatkozó nagyprojektet. A fejlesztés összege több mint 56 milliárd forint, a beruházás 2014. augusztus végére készülhet el − közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A pénz 85 százaléka uniós forrás, a fennmaradó részben pedig költségvetési támogatás. A nagyprojekt keretében megújul a Budapest, Solymár, Pilisvörösvár, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Piliscsév, Leányvár, Dorog és Esztergom településeket érintő vasútvonal, négy új megállóhely mellett két megállót áthelyeznek, valamint P+R parkolók és kerékpártárolók is épülnek. Az elfogadott első ütem tartalmazza az északi vasúti Duna-híd és Piliscsaba közti 22 kilométeres szakasz teljes átépítését és a Piliscsaba−Esztergom szakasz 21 kilométeres rehabilitációját. A felújítás révén a vonatok 80-100 km/órás sebességgel tudnak majd közlekedni. A vasúti szakasz villamosítására a projekt második ütemében kerül sor.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni