A Hatóság közleménye szerint az elsősorban vérzések kezelésére és megelőzésére használt készítmény forgalmazását június 14-én függesztették fel. Felmerült ugyanis az érintett – P100513554-es és P100542545-as gyártási számú – tételeknél a minőségi hiba gyanúja.
A gyógyszert gyártó CSL Behring Kft. kivizsgálta az esetet, aminek következtében az érintett tételek körét csökkentette a 2023. május 11. után gyártott tételekre, mivel a B fokozatú terület szennyezettségének legfőbb okaként az ekkor bevezetett új tárolókocsik, és az ezután belépett szervízszemélyzet belépését azonosították.
Az említett dátum után ugyanis a gyártott tételek egyikét sem csomagolták és nem szállították ki, ezért a velük kapcsolatos betegbiztonsági kockázatot kizárták.
A Haemocomplettan P poros oldatot injekcióhoz és infúzióhoz használják fel, általában vérzéscsillapítóként, illetve a vérzés megelőzésének céljából. A gyógyszer tisztított fibrinogén-koncentrátumot tartalmaz, ami a véralvadás egyik fontos fehérjéje. A készítményt emberi plazmából állítják elő.
Fájdalomcsillapító tabletta azonnali begyűjtésére adott utasítást Müller Cecília
A gyógyszerhatóság felfüggesztette a vényköteles gyógyszer forgalmazását és az egészségügyi szolgáltatóktól is visszagyűjti a pirulákat.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak