A jövő év második felére megszülethet a használt autók kártörténetét − és a javítás helyét − tartalmazó központi adatbázis, amelybe a biztosítók és a javítók töltenék fel az információkat. Az egyezséges kárrendezések után a biztosítók jeleznék az adatközpontnak az estet, illetve a kárösszeg kifizetését, s ha ezt követően a javítás már nem jelenne meg az adatbázisban, az egyértelműen jelezné a javítás elmaradását, illetve a munka feketén történő elvégzését − ezzel fehéredhetne az autójavítási piac. A tervezett adattár mindenki számára elérhető lenne.
A rendszer tisztító hatással lehet az egész autópiacra − így az eladásokra is −, új autó vásárlásakor például nőhetne a beszámított autó értéke a nyomon követhető kártörténet révén és az autókereskedők is piaci értéken értékesíthetnék a járművet. Ezzel helyreállna a kereskedelmi körforgás − véli a két kezdeményező, az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Magyar Gépjármű-importőrök Egyesülete (MGE). A két szervezet szerint az elképzelésre nyitott az állam és a biztosítószektor is. Hasonló rendszer működik az Egyesült Államokban, a Carfax internetes oldalán 35 dollárért ellenőrizhető az autók előélete. A rendszer előfutárának tekinthető, hogy a használt autók adásvételi szerződésében rögzített kilométeróra-állást a hazai okmányirodák már rögzítik − bár az adatok lekérdezése egyelőre nem megoldott.
Az MGE és az ANK célja, hogy a kilométeróra manipulálása büntethető legyen (azaz bekerüljön a Btk.-ba) − mondta lapunknak Knezsik István, az ANK elnöke. A két szervezet emellett igyekszik fellépni a feketeimport, illetve az áfa "eltüntetése" ellen is. Egyre több olyan vállalkozás hoz autókat az országba, amely még az áfa megfizetése előtt eltűnik. Az így importált használt gépkocsik számát az MGE évi 3−5 ezerre saccolja. Az egyesület azt kívánja elérni, hogy a közterhek befizetéséig ne lehessen járműveket forgalomba helyezni, illetve szorgalmazzák, hogy a céges gépkocsibeszerzések és -javítás áfáját részben vagy egészében vissza lehessen igényelni. Mindezeken túl a környező országok különböző okokból adódó versenyelőnyét is meg kell szüntetni − tette hozzá Erdélyi Péter, az MGE elnöke.

Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol