„Ellenőrzést tartok! Bezáratom ezt a lebujt! Kérek két deci vörösbort!” Ezekkel a felkiáltásokkal kezdte meg nem túl hivatalos ügyintézését egy idős férfi, aki szeptember 18. délután jelent meg Kaposvár egyik vendéglátó egységében, ahol revizornak adta ki magát, amelyet hamis okirattal és egy „ELLENŐR” feliratú jelvénnyel próbált hitet érdemlően igazolni
– írja a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A férfi arra próbálta meg rávenni az ott dolgozókat, hogy térítésmentesen kiszolgálják, ám a fellépése, ellentmondásos tartalmú okmányai, illetve a tény, hogy évekkel korábban a hely törzsvendége volt, mindezt kétségbe vonták.
A nyomozók az adatgyűjtés során megállapították, hogy a férfi több vendéglátóhelyen is megpróbálkozott ezzel a trükkel ingyen italhoz jutni, de rendre kudarcot vallott.
A 70 éves ál-ellenőrt azután fogták el, hogy másnap ismét megjelent az italozónál. Átvizsgálása során a hamis okmányokat megtalálták és lefoglalták, a férfit gyanúsítottként hallgatták ki a Kaposvári Rendőrkapitányságon.
Négyezer ellenőrzés, kétmillió hamis termék: tarolt a NAV
A NAV által lefoglalt hamisított áruk becsült összértéke 87 millió euró volt, a hatóságok 378 embert tartóztattak le a rajtaütések eredményeként.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el