A mintegy négyezer ellenőrzés eredményeként megközelítőleg kétmillió hamisított terméket – ruházati cikkeket és kiegészítőket, valamint lábbeliket – foglaltak le a hatóságok az Europol által kezdeményezett nemzetközi akcióban, amelyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is részt vett – közölte a NAV.
A több hónapon keresztül tartó akciósorozatban Magyarország mellett európai uniós tagállamok (Belgium, Bulgária, Ciprus, Franciaország, Görögország, Írország, Olaszország, Málta, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia és Spanyolország), valamint EU-n kívüli országok (Szerbia, Ukrajna és az Egyesült Királyság) rendvédelmi és bűnüldöző hatóságai vettek részt.
A FAKESTAR elnevezésű műveletben Magyarországon a NAV pénzügyőrei 21 jogsértést derítettek fel, és több mint 26 ezer darab különféle árut foglaltak le – tudatták.
A hamisított áruk becsült összértéke 87 millió euró volt. A hatóságok 378 embert tartóztattak le a rajtaütések eredményeként.
A budapesti helyszíneken a hamisítványok gyártásához szükséges nyomókliséket, hidraulikus és elektromos préseket, illetve nagy mennyiségű felvasalható, felvarrható címkéket is találtak. A felderítések során megállapított és a jogtulajdonosoknak okozott vagyoni hátrány több mint félmilliárd forint.
A NAV kiemelt figyelmet fordít a hamisítás elleni küzdelemre, a hatóság számára továbbra is prioritás a hamisított termékek kiszűrése, mert azok a vásárlókra nézve egészségi és minőségi kockázatot jelenthetnek, a gazdaság szereplőinek pedig jelentős károkat okoznak
– hangsúlyozták.
Letartóztatták a 38 millió eurós csalással gyanúsított autókereskedőket
Az Europol támogatta az Európai Ügyészség által vezetett nyomozást a több mint tízezer autó kereskedelmével kapcsolatos hozzáadottértékadó-csalásért felelős bűnözők ellen. Ami csupán egy szokványos bejelentésnek indult, gyorsan egy nagyszabású nemzetközi áfacsalási rendszer lelepleződésévé vált. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban