Csütörtökön a késő délelőtti, déli óráktól nagyobb számban a Budapest-Békéscsaba vonaltól keletre, majd délutántól már nyugat, délnyugat felől kisebb számban másutt is zivatarok kialakulására lehet számítani.
A zivatarokat elsősorban intenzív csapadék (10-30 mm, kiemelten északkeleten lokálisan felhőszakadás > 30 mm), erős, viharos széllökés (~50-70 km/h), esetleg apró szemű jég (< 2 cm) kísérheti. A zivatartevékenység várhatóan az éjféli órákra lassan, fokozatosan lecseng.
A HungaroMet előrejelzése szerint a többórás napsütés mellett fátyolfelhők lesznek az égen és erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Utóbbiból késő délelőttől egyre több helyen, nagyobb számban a Budapest-Szeged vonaltól keletre pattannak ki záporok, zivatarok. Emellett helyenként a Nyugat- és Dél-Dunántúlon, valamint a Dél-Alföldön is előfordulhatnak csapadékgócok. A zivatarokat intenzív csapadék és erős vagy viharos széllökés kísérheti. Zivataroktól függetlenül legfeljebb időszakos szélélénkülés fordulhat elő.
A hőmérséklet délután 24 és 29, késő este 15, 21 fok között valószínű.
Pénteken mozgalmasabb idő várható: erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés és többfelé kell készülni záporra, zivatarra. Heves zivatarok, sőt zivatarrendszerek alakulhatnak ki, melyeket jégeső, felhőszakadás és viharos széllökések kísérhetnek. A délies szél zivataroktól függetlenül is többfelé megélénkül. Hajnalra helyenként pára, köd képződhet. A legmagasabb hőmérséklet 21 és 29 fok között alakul, északnyugaton maradhat hűvösebb az idő.
Szombaton a napos-gomolyfelhős időben még többfelé kialakulhatnak záporok, zivatarok, helyenként felhőszakadás, jégeső. Élénk, erős, zivatarok környezetében viharos lesz a déli-délnyugati szél. A legmelegebb órákban 22-29 fokot mutathatnak a hőmérők.
Vasárnap sok napsütésre van kilátás, átmenetileg egy-egy zápor, esetleg zivatar már csak helyenként fordulhat elő. Az élénk, erős nyugatias szélben 23 és 30 fok közé melegedhet a levegő - írja az Időkép.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)