A Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette, bíznak abban, hogy a háború és az arra adott – a kormány szerint alapvetően téves szankciós – válaszok következményeit sikerül elhárítani, ebben valamennyi polgármester érdekelt.
Gulyás Gergely hozzátette, a nyári hónapokban radikális inflációcsökkenést várnak, és a kormány valóra fogja váltani azt az ígéretét, hogy az év végére egy számjegyűre szorítja le a pénzromlás mértékét.
A politikus szerint a 2024-es év a tervezés éve lesz, majd következő években a korábbiakhoz hasonló fejlesztési programok indulhatnak. A miniszter kiemelte,
az ország saját erejéből is képes erre, de a források mennyisége az Európai Unióval való megállapodástól is függ.
Gulyás Gergely úgy vélte, a polgármesterek tevékenységére nézve
rendkívül negatív az, amit néhány ellenzéki képviselő Brüsszelben művel.
Elmondta, felvetésére konstruktív hozzáállást tapasztalt az ellenzéki polgármesterek részéről, ami teljesen különbözik attól, amely a magyar és az európai parlamentben tapasztalható.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere, az MJVSZ elnöke kijelentette, hogy a városok további fejlődése csak úgy folytatódhat, ha béke lesz, és beszámolt arról, hogy a parlament által elfogadott, békepárti határozathoz eddig 2344 település csatlakozott.
Közvetlen uniós forrást kapott Budapest
A kétmilliárd forint támogatást megfizethető, biztonságos és fenntartható lakhatási lehetőségek bővítésére fordítanák. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó