Telematikai adatokon alapuló, egyedi igényekre optimalizálható rendszert fejlesztett ki a magyar tulajdonban lévő Lambda-Com csoport. A SpedMart névre keresztelt fuvarbörzeprojekt létrejöttét a Új Széchenyi terv keretében 47 millió forint uniós támogatás segítette. A GPS-alapú fuvarbörzére csak megbízható, fizetőképes partnerek léphetnek be, a teljes teljesítés ellenőrzés alatt áll, a partnerek valós adatokra épülő, minősített rendszer alapján választhatják ki egymást − mondta Kardos Emese üzletágvezető. Hozzátette: az elmúlt években nagyon sokan megégették magukat, mert nem megfelelő partnert választottak a fuvarfeladatok ellátására, mindez pedig komoly anyagi károkkal és bevételkieséssel járt. A szakember szerint érezhető az a trend, hogy sokan már inkább nem vállalnak el egy-egy feladatot, mert nem biztosak abban, hogy megfelelő partnert találnak, így inkább nem kockáztatnak. Az online börze a csoport saját fejlesztésű, telematikai, szállítmányozási biztonságot támogató szolgáltatásán, a WebEye-on alapul, amely GPS/GPRS technológia alkalmazásával valós időben, a nap 24 órájában teszi lehetővé a járművek útvonalának és mozgásának elemzését. A fuvarozóknak fel kell tölteniük céges adataikat és fuvarozói engedélyeiket, a CMR-biztosítási igazolásukat, továbbá rendelkezniük kell WebEye GPS-alapú járműkövető egységgel is. A portálon keresztül hozzáférhetnek a speditőrök egyedi fuvarjaihoz, illetve értesítést kapnak, amennyiben tevékenységüknek megfelelő fuvarfeladatok kerülnek a rendszerbe. Lehetőség van továbbá a rendszeren keresztül üzleti tárgyalásra, áralkura, valamint a partnerek értékelésére is.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Megtörték a csendet: váratlan karácsonyi üzenetet tett közzé a Kreml a Trump-Putyin találkozóról
Zacher Gábor figyelmeztet: erre kell nagyon odafigyelni karácsonykor
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni