Szombaton virradóra felszakadozik a felhőzet, ám reggelre többfelé pára, köd, rétegfelhőzet képződhet, mely néhol csak lassan oszlik fel. Ezt követően változóan felhős-napos időre van kilátás.
Az Időkép előrejelzése alapján gyenge eső, zápor eleinte főleg délnyugaton, majd elvétve fordulhat elő. Nyugaton délutántól feltámad a délies szél. A hajnali 1-8 fokot követően napközben 13 és 19 fok közé melegszik a levegő.
Vasárnap megérkezik a következő front, mely országszerte esőt, záporokat, zivatarokat és felerősödő, helyenként viharos szelet hoz magával. Néhol kiadós csapadék eshet, késő délután kelet felé távozik a csapadék. A csúcshőmérséklet ekkor 11 és 20 fok között alakulhat, délnyugaton lesz melegebb.
Hétfőn már napos időben bízhatunk, legfeljebb egy-egy zápor alakulhat ki. Az élénk déli-délnyugati szélben délután 13-18 fokot mérhetünk. Hajnalban hűvösebb lesz, 3 és 10 fok közötti minimumokra készülhetünk.
Kedden már több felhőre készülhetünk, a napos időszakok mellett elszórtan lehetnek záporok, majd este délen egyre több felé lesz szükség az esernyőkre. Többfelé élénk légmozgásra, 11-17 fokos maximumokra számíthatunk.
Elhúzódó influenzaszezon jöhet
A déli félteke járványadatainak elemzéséből az derül ki, hogy a járvány kicsúcsosodása két héttel kitolódott, és erre lehet készülni az északi féltekén is, mondta Havasi Katalin a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott