Az ügy azzal kezdődött, hogy a 90-es évek végén két testvér kibérelt egy engedéllyel rendelkező pesti vendéglátó-ipari helyszínt és abban Theo Papa Konyhája néven étel-házhozszállítási szolgáltatást indított. A Theo papa név a testvérek egyikének gyermekkori beceneve volt, aki kiváló amatőr szakács is volt. A bérbeadó hamarosan felismerte, hogy az üzem sikeresen működik, és 2002-ben saját nevére védjegyként bejegyeztette a Theo Papa Konyhája megjelölést, anélkül, hogy erről társait tájékoztatta vagy jogosultként bevonta volna. A védjegyet a Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) engedélyezte. A kedvezően induló kisüzem növekedett, elköltöztek a bérleményből, majd Theo Papa Team Bt. (később Theo Group Kft.) néven Budán, majd több helyszínen folytatták tevékenységüket. A korábbi bérbeadó védjegyjogosult a korábban kiadott eredeti helyszínt nem tudta hasznosítani, az hamarosan elhanyagolttá, vendéglátó-ipari működésre alkalmatlanná vált, a tulajdonos azonban egyéni vállalkozóként (legalábbis papíron) vendéglátó-ipari szolgáltatást (is) nyújtott.

A védjegyvita akkor indult, amikor a működő társaság értesült arról, hogy az általuk használt megjelölést más nevére jegyezték be védjegyként, és rosszhiszemű bejelentés jogcímen törlési eljárást indítottak a védjegyjogosult ellen. A hosszú eljárás megjárt minden lehetséges fórumot, végül a Legfelsőbb Bíróság döntött és elutasította a kérelmet, mert álláspontja szerint a bejelentés napján a vendéglátó-ipari szolgáltatás nyújtásához az eredeti bérbeadó vendéglátó-ipari jogosultsága adott alapot, ezért a névhez a bérbeadónak is joga volt, azaz magatartása nem volt rosszhiszeműnek minősíthető. Időközben 2004. július 1-jén hatályba lépett a védjegytörvény módosítása, és a Theo Papa Team Bt. ugyanezt a védjegyet a saját nevére is bejelentette. Miután erről a korábbi védjegyjogosult (a korábbi bérbeadó) nem tudott és nem lépett fel ellene, ezt a második védjegybejelentést is engedélyezték, és két érvényes Theo Papa Konyhája védjegy volt hatályban.

A történet ezzel nem ér véget, az eredeti védjegyjogosult a jól működő társaságot védjegybitorlás jogcímén beperelte és a fiatalabb védjegy ellen törlési kérelmet nyújtott be, mert elvileg erre a korábbi védjegye alapján jogosultsága volt. A társaság ugyanakkor a korábbi védjegy ellen használat hiánya miatt megszüntetési eljárást indított, és kérte a védjegybitorlási eljárás felfüggesztését a védjegyjogvita lezárásáig, amely kérésnek a Fővárosi Bíróság (FB) eleget is tett. Ha ugyanis valaki a lajstromozástól számított öt éven belül a védjegyét nem használja, bárki kérheti a védjegy törlését.

Egyidejűleg tehát két megszüntetési − a használat hiánya miatti és a törlési − eljárás folyt az MSZH (ma Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala − SZTNH) előtt. A korábbi védjegyjogok érvényesíthetőségének, így a törlési kérelem jogosultságának feltétele a saját védjegyhasználat. A bérbeadónak tehát mindkét eljárás szempontjából elengedhetetlen volt védjegye használatának igazolása. A védjegyhasználatnak ténylegesnek és a fogyasztók számára érzékelhetőnek kell lennie. A két eljárást először az SZTNH folytatta le, és az ügyet lezáró határozataiban kiemelte, hogy a korábbi védjegyjogosult által bemutatott kevés számú számla, azok együttes összegének csekély volta és az összes többi körülmény alapján a korábbi védjegy használata nem volt megállapítható, ezért a védjegy érvényességét a későbbi védjegy bejelentési napjára visszaható hatállyal megszüntette és a másik határozatában hasonló indokkal a későbbi védjegy törlésére irányuló kérelmet elutasította. A korábbi védjegy jogosultja mindkét határozat ellen megváltoztatási kérelemmel élt az FB-nél. A bíróság az ügyet megvizsgálva az SZTNH-val azonos következtetésre jutott, a megváltoztatási kérelmeket elutasította és mindkét határozatot hatályban tartotta. Jelenleg itt áll az ügy, a korábbi jogosultnak joga van az elsőfokú bíróság végzései ellen fellebbezést benyújtani a Fővárosi Ítélőtáblához, ugyanakkor a fellebbezési eljárásban új bizonyítékot már nem terjeszthet elő, és a használattal kapcsolatos bizonyítékok gyenge voltát a korábbi eljárások már kihangsúlyozták. Az ügy kezdete óta több mint tíz év telt el, és még nem tudjuk, hogy a Theo Group Kft. az általa, illetve jogelődjei által bevezetett, ismertté tett és használt megjelölést jogosan használja-e vagy sem.

Mindebből az egyik legfontosabb tanulság az, hogy aki valamely megjelölést használ, annak minél előbb intézkednie kell megjelölése védjegyként történő bejelentéséről. Ha pedig már megvan a védjegyoltalom, érdemes a későbbiekben közzétett védjegybejelentéseket is figyelnie, mert egy az érdekeket sértő védjegybejelentés ellen a bejelentés közzétételét követő három hónapon belül tett felszólalással hatékonyan és gyorsan fel lehet lépni, amivel az ilyen, kivételesen hosszú és nehezen kezelhető eljárásokat meg lehet előzni.

Lantos Mihály, a Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda Kft. ügyvezető igazgatója