Az öt napig tartó, szerda éjfélkor véget ért hőségriadó alatt csak 2 centiméternyit apadt a Balaton átlagos vízállása, jelenleg 107 centiméteres a tó vízszintje – a nagy meleg közben lehulló csapadéknak köszönhetően.

A víz hőmérséklete csütörtök reggel Siófoknál 26 Celsius fokos volt.
Az üdülőrégióban a met.hu előrejelzése szerint mérsékelt-élénk, 15-30 km/órás alappal fújó északnyugati szelet reggeltől gyakran élénk 25-35 km/órás, többször pedig erős 40-50 km/órás széllökések kísérik – írja a hirbalaton.hu. Délig helyenként egy-egy viharos 55-60 km/órás lökés is előfordulhat.
A délután folyamán nyugat felől szűnik az erős szél, majd a délután folyamán ritkulnak az élénk lökések is.
A változóan, többször erősebben felhős égbolt mellett több órás napsütés várható. Napközben nyugat felől több alkalommal érkezhet zápor, nyugaton zivatar is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28, 29 fok körül alakul. Késő estére 22, 23 fok köré hűl le a levegő.
Minden ötödik magyar a Balatonnál nyaral
Az idén minden ötödik nyári foglalás szól a Balaton térségébe, míg tavaly minden harmadik volt balatoni. Jobban rajonganak a balatoni nyaralók a déli partért, mint az északiért. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján a második, kánikulai júliusi hétvégén 7 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma az első, esős hétvégéhez képest a Balaton partján. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint