Két céget alapított nemrég 3-3 millió forint jegyzett tőkével a szolnoki székhelyű MB Kőolajkutató. A társaság azt a két divízióját szervezte ki az MB Gépészeti Kft.-be és az MB Szállítási Kft.-be, amelyek a Mol megrendelései nélkül is működni tudnak - mondta lapunknak Szécsi Ferenc vezérigazgató. A Mol - mivel a Kőolajkutatót tartja felelősnek a tavaly augusztusi pusztaszőlősi gázkitörésért - február óta nem ad megbízást a társaságnak, amely ezért mintegy 350 alkalmazottjától is kénytelen volt megválni. A végkielégítések kifizetése 750 millió forintjába került a szolnoki vállalatnak. Az új cégek a működésükhöz szükséges eszközöket és ingatlanokat a Kőolajkutatótól veszik bérbe, amely mára fő tevékenységét is leépítette, és a jövőben csak vagyonkezelőként működik tovább. Az új cégek közül az MB Szállítási Kft. már megrendeléseket is kapott, a szállítmányozási cégre például az autópálya-építéseknél tartanak igényt. A két kft. az MB Kőolajkutató dolgozóiból mintegy 70 embernek tud munkát adni, s ezzel az rt. állománya 30 főre olvadt. A tavalyi évet még 4 milliárdos árbevétel mellett 200 millió forintos adózás előtti eredménnyel záró Kőolajkutató jelenlegi vagyonának - túlnyomórészt ingatlannak - az értéke 600-700 millió forint. A társaság fő tevékenységéhez szükéges eszközeit mára leszerelték, és részben a cég anyavállalatához, az ománi MN Petroleum Serviceshez, részben pedig a német testvércéghez szállították - mondta a vezérigazgató. A Kőolajkutató azon ingatlanjait, melyeket a kft.-k nem használnak, a társaság bérbeadással hasznosítja. Ilyen például a vállalat legértékesebb vagyoneleme, szombathelyi telephelye is. A 25-30 hektáros területet ipari parkként hasznosítja a társaság, és egy-két cég már be is telepedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság három héttel ezelőtti jogerős végzésével megsemmisítette a Magyar Bányászati Hivatalnak (MBH) azt a korábbi határozatát, melyben az MB Kőolajkutató Rt.-nek a helyszínen karbantartást végző szakembereit tette felelőssé a tavalyi pusztaszőlősi gázkitörésért. (Az MBH döntésének hatására nyilvánította egyébként a Mol eredménytelennek a Rotary Rt.-re kiírt pályázatát, amelyre egyetlen ajánlattevőként a Kőolajkutató jelentkezett, információink szerint 9 milliárd forintot ajánlva a cégért.) Az olajtársaság korábban csak a bányászati hivatal döntésére várt, hogy a Kőolajkutató ellen pert indítson, és követelje tőle kárainak megtérítését, amelyekre időközben mintegy 5 milliárd forint céltartalékot képzett (NAPI Gazdaság, 2001. június 9., 9. oldal). Lapunk kérdésére Szécsi Ferenc, a szolnoki kőolajkutató cég vezérigazgatója elmondta, hogy nem foglalkoznak a Mol által indítandó kártérítési per esetleges következményeivel, a társaság nem tartja magát felelősnek a gázmezőn bekövetkezett balesetért, s szerintük ezt igazolja a bíróság döntése is. H. B.