Az egri ZF Hungária (ZFH) Kft. német anyavállalata nem kapta meg a tervezett 50 millió márka értékű újabb magyar beruházásához a kért 15 millió márkás állami támogatást, csupán egy 160 millió forintos hitelt. Emiatt a ZF várhatóan nem Magyarországon építi meg a tervezett üzemet; a beruházásról a cég már megkezdte a tárgyalásokat más országok kormányaival.
Várhatóan nem Magyarországon valósítja meg a világ egyik legnagyobb gépipari konszernjének számító ZF AG azt az összesen 50 millió márkába kerülő beruházási elképzelését, amelyet leánycégénél, az egri székhelyű ZF Hungária Kft.-nél tervezett. Az új üzemcsarnok építéséhez mintegy 15 millió márka vissza nem térítendő állami támogatásra számított a társaság, azonban csupán 160 millió forint értékű hitelt kapnának - mondta lapunknak Ulrich Diller, a ZF AG alelnöke és a ZFH elnök-vezérigazgatója.
Mivel a beruházás magyarországi megvalósítását a támogatástól tették függővé, már megkezdték a tárgyalásokat más országok kormányaival.
A ZF azt tervezte, hogy a leányvállalat telephelyén, Egerben új üzemcsarnokot épít, amelyben új fejlesztésű manuális váltót akart gyártani, illetve ezzel párhuzamosan egy kutató-fejlesztő bázist hozott volna létre (NAPI Gazdaság, 1999. június 1., 5. oldal). A kért támogatás elnyerése esetén állításuk szerint másfél éven belül megépítették volna az üzemet. A korábbi elképzelések szerint 2001-től 180-200 millió márka értékben készítettek volna itt sebességváltókat. A beruházástól való elállás ellenére a ZF Egerben tovább gyártja eddigi termékeit, amelyekből idén mintegy 113 millió márkás forgalmat vár, jövőre pedig 169 milliót. A beruházás színhelyéről a végső döntést várhatóan tavasszal hozza meg a ZF, de már nem sok esély van arra, hogy végül mégis Magyarországot választja.
A Csepel Autógyár egykori egri telephelyén 1996-ban kezdte meg a termelést a ZFH, amely azóta haszongépjárművekbe való sebességváltókat készít. Míg az első évben 10,7 millió márka árbevételt értek el és elhatárolt veszteségük 11,8 millió márka volt, addig tavaly 92 millió márka forgalom mellett 3,3 millió márka adózott nyereséggel zártak.
I. M.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.