A forint keskeny sávban történő csúszó leértékelésének rendszere az új konszenzus által sikertelennek ítélt árfolyamrendszerek egyik altípusa. Ráadásul az elmúlt fél év makrogazdasági fejleményei néhány szempontból hasonló fiskális és külső egyensúlytalansági folyamatok előjeleit mutatják, mint amelyek a fent említett gazdaságokat (eltérő kombinációban és mértékig) végső soron bajba sodorták. Megítélésem szerint Magyarország számára az euróhoz kötött valutatanács mielőbbi bevezetése és jelentős fiskális megszorítás együttesen hatékony garanciát jelentenének arra, hogy az ország fizetésimérleg-pozíciója a következő egy-másfél évben fenntartható maradjon, a gazdaság pedig a lehető leggyorsabb EU/EMU konvergenciapályát fussa be. A valutatanács mibenléte Egy valutatanácsot működtető központi bank tevékenysége arra korlátozódik, hogy belföldi valutát igény szerint, korlátlan mennyiségben és rögzített árfolyamon ad és vesz egy kiválasztott külföldi valutáért. A központi bank (alkotmány erejű) törvény alapján úgy biztosítja a rögzített árfolyamot, hogy nemzetközi valutatartalékait a mindenkori monetáris bázissal legalább egy szinten tartja. Magyarországnak lehetősége van a forint jelenlegi árfolyamán valutatanácsot bevezetni, mert a jegybank bruttó valutatartaléka (1969,1 milliárd forint) magasabb, mint a monetáris bázis és az MNB sterilizációs adósságának összege (megközelítően 1800 milliárd forint). Az előnyeiről A valutatanács intézménye hatékony eszköz az infláció gyors és tartós csökkentésére, mert szigorú pénzügyi fegyelmet teremt és ezzel más monetáris rendszereknél nagyobb hitelességet kölcsönöz a gazdaságpolitikának. A Nemzetközi Valutaalap egyik tanulmánya a közelmúltban arra a következtetésre jutott, hogy a valutatanácsot működtető országok inflációs teljesítménye általában jobb, mint a más monetáris rendszereket alkalmazóké, beleértve az egyéb rögzített árfolyamrendszereket is. A jobb inflációs teljesítmény jó eséllyel vezet a megtakarítások és befektetések emelkedéséhez, mert megkönnyíti a hosszabb távú pénzügyi tervezést. Ennek nyomán a tőkepiacok fejlődése elősegítheti a pénzügyi közvetítés költségeinek csökkenését. A megfelelően működtetett valutatanács technikailag tökéletes biztosítékot jelent egy a piac által kikényszerített leértékeléssel szemben. Ezáltal csökken a kockázata a kényszerített leértékelésekkel gyakran együtt járó tartós recessziónak, illetve a bankrendszer újratőkésítésének szükségletével összefüggő fiskális nehézségeknek. A valutatanács működését szabályozó törvények megváltoztathatóak ugyan, de az ilyen kezdeményezés várható makrogazdasági költsége nagy valószínűséggel visszatartó erejű. A valutatanács bevezetése a gazdaságpolitikai döntéshozók figyelmét újra az olyan reálgazdasági/strukturális tényezőkre összpontosíthatja, amelyek hosszabb távon a makrogazdaság teljesítményének fő meghatározói. A reálgazdaság problémáit "feloldani" szándékolt nominális megoldások elvetése előtérbe helyezi a költségvetési pozíció megerősítését, a hatékony bankfelügyeleti, csőd- és versenypolitikai eljárások megvalósítását és a rugalmas munkaerőpiac kialakításának fontosságát. A központi bank likviditásteremtési lehetőségének - valutatanácsból adódó - korlátozása egyidejűleg elősegíti az állam hitelminőségét értékelő piaci jelzések transzparenciáját. Magyarország és az európai integráció A magyarországi tranziciós folyamat gazdasági és politikai végcélja az EMU-hoz való csatlakozás az ország EU-ba való felvételét követően. A kormányzat eddig az EU-csatlakozást helyezte előtérbe a "belépési kritériumok" korai teljesítésén keresztül. A kritériumok elsősorban jogi és intézményi, nem makrogazdasági vagy pénzügyi konvergenciát feltételeznek. A célok sorrendiségének ez a meghatározása azonban nem magától értetődő. Magyarország középtávú gazdasági sikere már most is nagyrészt az EU-piacokon felmutatott teljesítmény, illetve az EU által a globális gazdaságban elért siker függvénye. A magyar külkereskedelem már a GDP 101,9 százalékára rúg, amiből az EU részesedése 68,3 százalék. Az átalakulás kezdete óta az országba áramlott 17,8 milliárd dollár külföldi működőtőke több mint 60 százaléka az EU-ból származott. Mindezek okán Magyarországnak az eurózónától való távolságtartás esetén sincs esélye arra, hogy megvédje magát az EU jövőbeli esetleges gazdaságpolitikai hibáinak kedvezőtlen hatásaitól. Ugyanakkor a monetáris unióval járó főbb előnyök már most is elérhetőek az euróhoz kötött valutatanács bevezetésével, évekkel az EU-tagság megszerzése előtt. A gazdaság nominális stabilizálására jelenleg elképzelt "gyors, de nem túl gyors" (2005-ig tekintő) menetrend külső sokkok vagy belső döntési hibák áldozatául eshet, ha az EU belső reformja a vártnál hosszabbra nyúlik és ez lelassítja Magyarország taggá válását. Inflációcsökkentés 1988-1998-ban Magyarországot mérsékelt, de két számjegyű infláció jellemezte. A kormányzat dezinflációs erőfeszítéseinek eredményei az 1995 márciusában megkezdett bokrosi kiigazítást követően nyilvánultak meg. A kiigazítás következtében megvalósuló időleges belső és külső egyensúlyjavulás lehetővé tette, hogy 1999. januárra az év/év infláció 9,8 százalékra csökkenjen, ez a tizenkét hónappal korábbihoz képest 7,9 százalékpontos javulás. A közismert adat azonban túlzottan pozitív képet ad a gazdaságpolitika teljesítményéről, mert jelentős részben a világpiaci nyersanyag- és élelmiszerárak tavalyi drasztikus zuhanásából adódik. Becslésem szerint az élelmiszerek és háztartási energiatermékek kiiktatásával számított fogyasztói infláció januárban még mindig 12,1 százalék volt, ami mindössze 3,1 százalékponttal alacsonyabb, mint 1998 elején. A kormányzat maga sem várja, hogy gazdaságpolitikája alkalmas az infláció további gyors csökkentésére. Az 1999-es költségvetés 10,0-11,0 százalékos éves átlagos fogyasztói inflációval számolt. Ezt a várakozást a közelmúltban a kormányzat 9,0 százalékra változtatta. Jelentősebb gazdaságpolitikai változtatás hiányában várakozásom szerint az 1999-es átlagos infláció megközelítően 8,5 százalék lesz. Az MNB érvelése szerint az infláció megmaradt fő oka az inercia és az "inflációs várakozások". Úgy gondolom, az aránylag széles körben elterjedt visszatekintő árindexáció és a központosított bértárgyalások koordinációs problémáinak üzenete az, hogy a kormányzat még mindig nem rendelkezik kellő antiinflációs hitelességgel. A valutatanács bevezetése és az ár- és bérmegállapodások egyidejű újratárgyalása esélyt adhatnak ezeknek a nehézségeknek a leküzdésére. A valutatanács által reprezentált "radikális" gazdaságpolitikai irányváltás kívánatos lehet, mert a gyorsabb inflációcsökkentés kisebb reálgazdasági költséggel jár. A sebesség elsősorban azért fontos, mert csökkenti a valuta reálfelértékelődésének és az ehhez kapcsolódó potenciális fizetésimérleg-válság kockázatát. Figyelembe véve, hogy a forint jelenlegi árfolyama versenyképességi szempontból elfogadható, valamint hogy a valutatanács bevezetését követően az infláció néhány hónapon belül az évenkénti 5 százalék alá csökkenhetne, Magyarországnak jó esélye lenne a súlyos külső egyensúlyi problémák elkerülésére ha az árfolyamrendszer változását egyidejűleg fiskális kiigazítás is támogatná. Fiskális dimenzió Az elmúlt két évben a költségvetési politika fellazult, részben visszafordítva a Bokros-program makrogazdasági eredményeit. Az államháztartás hiánya 1998-ban a GDP 4,6 százalékára emelkedett (nem számítva a konszolidációs tételeket) az 1996-os 3,1 százalékról. Az elsődleges többlet, amely a költségvetési pozíció pontosabb mércéje, ugyanebben az időszakban a GDP 2,0 százalékára esett vissza a GDP 4,2 százalékát elérő tetőpontról. A lazuló költségvetési politika és a magánszektor növekvő önbizalmának hatására a GDP volumenben mért növekedése 1998-ban hivatalos becslések szerint elérte az 5,2 százalékot. Az 1996-97-es évekkel ellentétben az elmúlt év növekedésének motorja már nem az export, hanem a belső fogyasztás növekedése volt. Az év egészében a termékek és szolgáltatások importja reálértelemben valószínűleg 23,1 százalékkal nőtt, ami 7,4 százalékponttal meghaladta az export növekedését. A folyó fizetési mérleg hiánya 2,3 milliárd dollárra nőtt, az 1997-es 1,0 milliárdról. Az 1999-es költségvetés még a közelmúltban bejelentett 43,8 milliárd forintos tartalékbefagyasztást követően is túl laza ahhoz, hogy a külső egyensúlyi helyzet stabilizálását segítse. Várakozásom szerint a nominális GDP idei szintje mintegy 1,3 százalékponttal elmarad majd a költségvetésben megfogalmazott céltól, ami a bevételi tervek elérését szinte kizárja. Az államháztartás hiánya további intézkedések hiányában idén elérheti a GDP 4,5 százalékát a célba vett 4,0 százalék helyett, az elsődleges többlet pedig a GDP 1,4 százalékára csökkenne a megcélzott 1,9 százalékhoz képest. A költségvetési pozíció ilyen mértékű romlása mellett a folyó fizetési méreg hiánya 1999-ben várakozásom szerint valamivel 3 milliárd dollár felett alakulna. Ugyan a külső hiány idén még valószínűleg finanszírozható lenne privatizációs bevételekből és esetleg az állam nettó külföldi forrásbevonásával, a 2000. év makrogazdasági kilátásai elbizonytalanodnának és 1994-95 fordulója óta először merülne fel realisztikus lehetősége annak, hogy a forint ellen leértékelési spekuláció induljon. Megítélésem szerint a valutatanács bevezetése és az ezt támogató, a GDP megközelítően 1,5 százalékát kitevő gyors fiskális kiigazítás lenne a pénzügyi politika lehető leghitelesebb válasza erre a kihívásra. A javasolt megoldás a pillanatnyi egyensúlyi zavarok kezelésével egyidejűleg félreérthetetlen jelzést küldene mind a bel-, mind a külföldi közvéleménynek a kormányzat elkötelezettségéről a tartós makrogazdasági stabilitás mellett. Kiigazítás és reform Adottak a lehetőségek az állami alkalmazottak számának és az államháztartás kiadásainak jelentős csökkentésére. Az állami alkalmazottak létszáma 1998 végén még mindig a teljes munkaidőben foglalkoztatottak 33,2 százaléka volt, ami lényegében megegyezik az 1996-os részaránnyal. Az állami foglalkoztatás további leépítése részben a privatizációs céllista kiszélesítésén (egészségügy, infrastruktúra, posta, stb.), részben az államigazgatási apparátuson belüli hatékonyságnövelő intézkedéseken keresztül lehetséges. Az elsődleges költségvetési kiadások 1999-re tervezett, a GDP 39,8 százalékát elérő szintje meghaladja a fejlődő országokra jellemző (egy főre jutó jövedelemmel korrigált) szintet. Továbbra is látványos például néhány társadalmi juttatás bőkezűsége. Az 1999-es költségvetés 97,5 milliárd forintot (a várt GDP 0,9 százaléka) irányoz elő lakáscélú támogatásokra. A lakástámogatások szükségessége várhatóan visszaesne a valutatanács bevezetését követően a nominális kamatok valószínű csökkenésének és a lakáshitelezésre szakosodott pénzintézetek felgyorsuló fejlődésének köszönhetően. Szisztematikus megoldás azonban aligha képzelhető el akár az állami foglalkoztatás akár az államháztartási kiadások tekintetében az idestova öt éve halogatott államigazgatási és egészségügy-finanszírozási reformok megvalósítása nélkül. A fiskális megszorítás szükségességének megvilágításán túl a valutatanács bevezetése egyben alkalmat adna a pénzügyi rendszer tulajdonosi szerkezetének és szabályozásának újragondolására azáltal, hogy behatárolná a központi bank végső hitelnyújtási képességét. A magyarországi bankrendszer már most erősnek mondható. 1998 közepén a bankok részvénytőkéjének 56,9 százaléka külföldi tulajdonban volt és a rendszer tőkemegfelelése meghaladta a 15 százalékot. Lehetséges lenne azonban a további előrelépés a Postabank (jelenleg 100 százalékos állami tulajdonban) és az OTP (18 százalék) gyors privatizációjával, valamint az MFB-csoport (100 százalék) funkciójának felülvizsgálatával és potenciális magánosításával. Nemzetközi felmérések Magyarországot pillanatnyilag a tőkemozgások legtöbbféle restrikcióját alkalmazó országok közé sorolják. Az érvényben lévő tőkekorlátozások a valutatanács bevezetése esetén szükségtelenné válnának, hiszen ezek elsősorban az MNB monetáris politikai mozgásterének fenntartását/tágítását szolgálják. A tőkemozgások korlátainak eltörlése elősegíthetné a pénzügyi szolgáltatások terén a piaci verseny erősödését és a szektor magasabb fokú nemzetközi integrációjának megvalósulását. BOGNÁR GÁBOR * A szerző közgazdász, a Transition Research 8 weboldal gazdája (http://www.trnstn.org).