Az MSZP-s politikus kiemelte: a kabinet úgy változtatna az adótörvényeken, hogy bár nem nevesítené az ingatlanadót, lehetőséget teremtene akár több, a lakosságot terhelő települési adó bevezetésére. Veres János elmondta, hogy bár több helyhatóság ma is megadóztatja az ingatlanokat, de nem érték-, hanem négyzetméter alapon. Ezzel szemben a kormány javaslata az ingatlan értékének 3 százalékában maximálná az önkormányzatokat illető adó mértéket, ami - magyarázta - több mint kétszerese annak az 1,2 százaléknak, ami a szocialista kormány ideje alatt legmagasabb lehetséges adómértékként felvetődött, és ami ellen a Fidesz akkor ellenzékből tiltakozott.
A korábbi pénzügyminiszter arra is kitért, hogy bizonyára nem minden önkormányzat vet majd ki ingatlanadót, de sokuk számára ez pénzügyi kényszer lesz. A jövő évi adóváltozásokkal kapcsolatban arra mutatott rá, hogy az adóemelések összesen 445,5 milliárd forinttal növelik az állam bevételeit: a legnagyobb részt, 150 milliárdot a felső áfakulcs 2 százalékpontos emelése teszi ki.
Veres János azt is hangsúlyozta, hogy a járulékok emelkedése és a minimálbér tervezett, mintegy 20 százalékos növelése sok esetben elviselhetetlen többletterhet rak majd a vállalkozásokra. Ezzel összefüggésben kijelentette: a minimálbér 11 évvel ezelőtti drasztikus emelése miatt teljes ágazatok szűntek meg, ezért most sokkal nagyobb körültekintésre lenne szükség.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat