A lap azt írta, bár a bizottság még vizsgálja, hogy a 2014 júniusában bevezetett reklámadó megfelel-e az uniós állami támogatási szabályoknak, de a progresszív adókulcs május végi eltörlésével érvényét vesztette az uniós versenyhatóság rendelkezése, amely hatályon kívül helyezte az egész törvény végrehajtását.
A lap pontosan meg nem nevezett brüsszeli forrásokra hivatkozva úgy értesült, a bizottság hamarosan lezárja a még folyamatban lévő vizsgálatát is, miután a parlament által módosított jogszabály jórészt megfelel Brüsszel elvárásainak.
A lap emlékeztetett arra: az eredeti javaslat szerint a hirdetési árbevételen alapuló adó progresszív volt. Az 1, 10, 20, 30 és 50 százalékos kulcsokat május végén a parlament 5,3 százalékra változtatta.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat