A gazdasági portálon összesen tizenkét hivatalos állami intézmény cégekkel kapcsolatos információit lehet elérni és összevetni. Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott elemzésben ismertetik: a cégek ellen indított adóvégrehatások száma tavaly 6,5 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva. Összege pedig több mint 1045 milliárd forintra vonatkozott 2013-ban.
A végrehajtás leghatékonyabb eszköze az inkasszó. Tavaly összességében több mint egymillió esetben alkalmazta a NAV ezt a behajtási formát, 2012-höz képest 4,8 százalékkal többször. Egy év alatt 26 500 gépkocsit és 23 700 ingatlant foglalt le a NAV behajtási szervezete.
A múlt évben a cégektől és magánszemélyektől végrehajtással összesen 357,041 milliárd forint értékű vagyonelemet hajtott be a NAV. Az adóhivatal munkatársainak tapasztalatai szerint egy év alatt 5,8 százalékkal javult a behajtás hatékonysága. A behajtott összeg azonban mindössze 17 százaléka a teljes adóhátraléknak.
Az adóhatóságnál jelenleg 2100,2 milliárd forintnyi adóhátralékot tartanak nyilván. Ebből 1910,5 milliárd a vállalati szektorra esik. A tartozás 74,8 százalékát - 1571,1 milliárd forintot - a nem működő cégektől kellene behajtani, erre viszont kevés az esély.
A gazdasági portál mindenkori 100-as listáján a rekordot a kaposvári HÍR-MANÓ Szolgáltató és Kereskedelmi Bt. tartja, ahol az elmúlt évek során összesen negyvenkilencszer fordultak meg az adóvégrehajtók. A második hely is kaposvári céggé, a BARBIX 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-t 48 alkalommal vonták adó-végrehajtási eljárás alá. A závodi TÉRKŐ-CENTER Kereskedelmi Kft. sorolható a harmadik helyre, amelytől negyvenötször kellett végrehajtással beszedni az adót.
A listán egyetlen fővárosi cég neve sem olvasható, ám minden tizediknek Kaposváron van a székhelye. Az elemzés megjegyzi, hogy a listán a betéti társaságok gazdasági súlyuknál nagyobb arányban, 21 százalékkal szerepelnek.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy