A társaságok Lengyelországból, Szlovákiából és Bulgáriából csokoládét és kekszet hoztak be, a termékeket belföldön általában számla nélkül értékesítették - közölte Hideg-Göblyös Rita, a NAV közép-dunántúli regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense. Az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszert úgy próbálták kijátszani, hogy az árut 3,5 tonna alatti kis teherautókban szállították, és nem jelentették be a rendszerbe. A számla nélküli értékesítésből szerzett jövedelmük után adófizetési kötelezettségüket nem teljesítették.
A NAV közép-dunántúli pénzügyi nyomozói a fővárosban és nyolc megyében ötvenegy helyszínen végeztek házkutatásokat. Az akcióban sikerült feltárni az elosztóközpontként működő budapesti raktárat, ahol a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai 15 millió forint értékű árut zároltak.
A több tonna terméket a kiemelt ügyek igazgatóságának szakemberei eredetük tisztásáig forgalmi korlátozás alá helyezték. Az adórevizorok lefoglaltak két, áruval megrakott gépkocsit, hárommillió forint értékben.
A cégek ügyvezetőit és egyik tulajdonosát őrizetbe vették és gyanúsítottként kihallgatták. A három férfi előzetes letartóztatását a Tatabányai Járásbíróság elrendelte. Az ügyben a NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt folytat nyomozást.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat