A személyi jövedelemadó (szja) törvényből már tavaly év végén látszott az a módosítás, hogy az adómentes munkáltatói támogatást 2015-ben akadálymentesítésre és ilyen célra felvett hitel törlesztésére is lehet fordítani, mégsem történt meg ezzel a juttatáshoz kapcsolódó összes változás
A 2014 végéig érvényes szabályozás szerint a lakáshitel támogatást a munkáltató szabályosan a munkavállaló hitelszámlájára, a hitelt nyújtó hitelintézet törlesztéshez használt központi elszámoló számlájára vagy a dolgozó saját a hitelt nyújtó hitelintézetnél vezetett folyószámlájára utalhatta. Ez a harmadik lehetőség azonban problémát okozhatott abban az esetben, ha a dolgozó nem a hitelező pénzintézetnél vezetett számláról törlesztette a hitelét.
Nehéz volt tavaly pontos választ találni arra a kérdésre, hogy egy bankcsoport kereskedelmi bankjának folyószámlájára érkezhetett-e szabályosan munkáltatói támogatás, ha a hitelt nem ez a bank, hanem a kapcsolódó jelzálogbank adta. Lakás-takarékpénztári megtakarításokhoz kapott hiteleknél pedig gyakran előfordult, hogy a hitelező nem is vezet folyószámlát, hanem más banknál lévő számláról törlesztette a kölcsönét a munkavállaló. Ebben az esetben nem lehetett a rendeleti szövegnek megfelelően a hitelezőnél vezetett folyószámlára utalni a munkáltatói támogatást.
Erre a problémára ad megoldást a friss módosítás: 2015-ben már a munkavállaló hitelszámláján és a hitelt nyújtó hitelintézet törlesztéshez használt központi elszámoló számláján kívül a támogatást a munkáltató a dolgozó a saját, a hitel törlesztésére használt folyószámlájára küldheti - foglalja össze a változásokat Fata László cafeteria szakértő. Idén már nem szükséges, hogy ez a folyószámla a hitelező pénzintézetnél legyen.
2014-ben a lakás építésére, legalább egy lakószobával történő bővítésére, korszerűsítésére, vásárlására és ezekre felvett hitelek törlesztésére adhatott a munkáltató támogatást. A kapcsolódó rendelet lehetővé tette, hogy amennyiben a hitelszerződésből megállapítható, hogy egy hitelt ilyen lakáscélú hitel visszafizetésére vettek fel, akkor annak törlesztése is adómentesen támogatható volt. A többszörös hitelkiváltással élő munkatársaknál azonban gondot okozhatott az adómentes támogatás megvalósítása.
2015-re nemcsak a támogatási kör bővült az akadálymentesítéssel, de a többszörös kiváltó hitelt igénylők helyzete is megoldásra talált. Az új NGM rendelet alapján akkor is megvalósulhat az adómentes támogatás, ha a hitelszerződésből megállapítható, hogy ezt egy lakáscélú vagy egy ezt kiváltó hitel visszafizetése céljából kötötték - mondta a szakértő.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni