Magyar, cseh és szlovák bűnügyi szakemberek közös felderítése nyomán hétfőn hajnalban csaptak le az áfacsalókra a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága és a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség által szervezett akcióban. A pénzügyi nyomozók 14 gyanúsítottat vettek őrizetbe, luxusautókat, ingatlanokat és készpénzt foglaltak le összesen 1,042 milliárd forint értékben - fogalmaz a közlemény.
A három megyére kiterjedő nemzetközi akcióban több mint kétszázan vettek részt: ügyészek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói és kommandósai, rendőrök és a Terror Elhárítási Központ emberei. A munkát az EUROPOL szakértői is segítették. A győri családra épülő bűnszervezet hat irányítóját és nyolc tagját elfogták és további két személy ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
A NAV történetének első nemzetközi nyomozócsoportja által felszámolt bűnszervezet az uniós áfaszabályok kijátszására alapozta a csalást. A családi érdekeltségbe tartozó cégek fémhulladékot szállítottak Magyarországról szlovák és cseh végfelhasználóknak. Mivel itthon már bevezették a fémhulladékok forgalmazásában a fordított adózást, a szervezet más tagállamot keresett a csaláshoz. A fémhulladékot olyan országokba szállították, ahol az unióban általános szabályok érvényesek, így az eladásból bruttó bevétel keletkezhetett. A vásárlók papíron az értékesítési láncba beiktatott stróman cégeknek fizettek, de mivel azok nem vallották be és nem is fizették meg az általános forgalmi adót Szlovákiában, illetve Csehországban, a bűnös haszon az irányítók zsebében landolt.
A nyomozás jelenlegi adatai szerint a szlovák költségvetést forintban számolva mintegy 5 milliárd, míg a cseh költségvetést 800 millió forint kár érte. Ezt az akcióban lefoglalt vagyontárgyak értéke ellensúlyozza: 200 millió forint értékben luxusautókat, 780 millió forint értékben ingatlanokat és más vagyontárgyakat, a helyszíneken pedig 62 millió forint készpénzt foglaltak le.
A NAV közleménye szerint a gyanúsítottak akár 16 év szabadságvesztésre is számíthatnak a bűnszervezetben elkövetett, adóbevételt különösen nagy, vagy ezt meghaladó mértékben csökkentő adócsalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat