A jelenlegi tervek szerint az átlaglakásnál 0,25 százalék, a 30 milliónál többet érő lakás esetében fél, a garázsoknál, üdülőknél az érték egy százaléka lehet az ingatlanadó jövő júliustól - értesült a Népszabadság Online.
Jövő szerdán tárgyalja a kormány a 2010-es adótervek majdnem véglegesnek tekinthető verzióját. A kormányfő és a pénzügyminiszter most ismerteti az MSZP-frakcióval az elképzeléseket, amelyekről a Népszabadság tudomást szerzett.
A jelenlegi terv szerint a termőföldeket kivéve minden ingatlan után kellene adót fizetni. A lakások után kevesebbet, az irodák, üdülők, telkek és garázsok után többet. Az adó alapja a számított érték volna - a luxusadónál alkalmazott módszerekkel megegyezően az önkormányzatok határoznák meg egyes övezetek (utcák, kerületek, körzetek) négyzetméterárát, ezt beszorozva az alapterülettel (és korrigálva az épület korával) jönne ki az ingatlan értéke, ami az adó alapját jelenti. (Különbség azonban, hogy az értéket lehetne vitatni - vagyis fel is becsültetheti a tulajdonos az ingatlanja értékét, persze saját költségre).
Mentesség nem lenne, a nyugdíjasok azonban választhatnának, hogy az adó megfizetése helyett azt kérik: terhelje rá az állam jelzáloggal az adót az ingatlanra. Ekkor az örökösök fizetnék meg az adót - vélhetően a jegybanki alapkamattal növelt összegben. A kabinet számításai szerint azonban így is minimum 60 év kellene ahhoz, mire az évek alatt összegyűjtött adóösszeg eléri a lakás értékét.
Az ingatlanadóból összesen 225 milliárd forint bevételt vár a kormány. Az adónem bevezetésével megszűnne a kommunális adó, az építményadó és a telekadó.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.