A szolgáltatók álláspontja változatlanul az, hogy az új adó nem szolgálja Magyarország érdekeit, és aránytalan terhet ró a távközlési szolgáltatásokra, már a 2010-ben bevezetett válságadók is terhelik a távközlési szektor valamennyi szolgáltatóját. Így − amennyiben a kormányzat ragaszkodik az ágazatra kivetett újabb különadóhoz − a versenysemlegesség és az egyenlő elbánás elvének megfelelően a szolgáltatók azért lobbiznak, hogy a műsorterjesztők is vállaljanak részt a teherviselésben. A három társaság közölte, hogy ha javaslatukat a jogalkotó elfogadná, akkor a magánszemélyek előfizetését a kormány által javasolt 700 forint helyett havonta legfeljebb 400 forint terhelné, a vállalati előfizetők előfizetését pedig a kormány által javasolt 2500 forint helyett havonta legfeljebb 1400 forint. A szolgáltatók számításai szerint a tervezett adóbevétel így is biztosítható volna. A szolgáltatók azt is javasolták, hogy a külföldi roaming-szolgáltatásra az új adó ne terjedjen ki.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!