A javaslat a béren kívüli juttatásként adható juttatások körét módosítja, amelynek értelmében 2012. január 1-jétől nem minősül béren kívüli juttatásnak az univerzálisan beváltható étkezési utalvány, helyét a meleg-étkeztetésben a Széchenyi Kártya vendéglátás kártyája váltja fel. A fogyasztásra kész étel formájában, illetve a fogyasztásra kész étel vásárlására jogosító utalvány formájában adható juttatás értéke 5 ezer forintot meg nem haladó értékben minősül béren kívüli juttatásnak.
Az utalványokat 2012. október 1-jét követően kizárólag a törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott kibocsátó bocsájthatja ki. (Korábbi hírek szerint ez a Magyar Posta lehet majd.)
Kapcsolódó
A törvényjavaslat szerint továbbra is béren kívüli juttatásnak minősül a munkáltató által a Széchenyi Pihenő Kártya
számlára utalt támogatás, és a kapcsolódó kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően azonban az három egymástól elkülönített, különböző célt szolgáló kártya számlájára utalható a következők szerint:
- szálláshely kártya számlájára utalható, külön jogszabályban meghatározott szálláshely szolgáltatásra felhasználható - több juttatótól származóan együttvéve - legfeljebb 225 ezer forint támogatás;
- vendéglátás kártya számlájára utalható, melegkonyhás vendéglátó-helyeken (ideértve a munkahelyi étkeztetést is) külön jogszabályban meghatározott étkezési szolgáltatásra felhasználható - több juttatótól származóan együttvéve - legfeljebb
150 ezer forint támogatás; - szabadidő kártya számlájára utalható, a szabadidő-eltöltést, a rekreációt, az egészségmegőrzést szolgáló, külön jogszabályban meghatározott szolgáltatásra felhasználható - több juttatótól származóan együttvéve - legfeljebb 75 ezer forint támogatás.
A fentieken túlmenően kikerül a béren kívüli juttatások közül az internet szolgáltatás biztosítása, illetve az erről szóló számla 5000 forintig történő megtérítésének formájában biztosított juttatás.
A többi juttatás változatlan szabályok szerint biztosítható (iskolakezdési támogatás, helyi utazási bérlet, iskolarendszerű képzés költségeinek átvállalása).
A béren kívüli juttatások szja-ja a mostani 19 százalékról 16 százalékra csökken, ám éves 500 ezer forint felett még erre 27 százalék eho is rájön.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott