A társaság az árbevétel csökkenésének okaként a nemzetközi fuvarozási szegmensnél végrehajtott flottaméret-csökkentést említette. Közölték azt is, hogy a második negyedévhez képest az árbevétel 21,5 millió euróval, 18,6 százalékkal nőtt- idézi a cég közlését az MTI.
A veszteség csökkenése a beszámoló szerint elsősorban a javuló rendszeres kamat- és adófizetés előtti eredménynek (EBIT), illetve az alacsonyabb adóknak köszönhető. Előző negyedévhez képest a rendszeres nettó eredmény 10,4 millió euróval nőtt.
Kapcsolódó
A rendszeres EBIT mintegy 3 millió euróval haladta meg az előző év hasonló időszakának értékét, és pozitív tartományba fordulva 1,2 millió eurót ért el. Az előző negyedévhez képest a rendszeres EBIT 4 millió euróval nőtt.
A harmadik negyedévben a rendszeres kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 8,8 százalékkal csökkent éves összevetésben, 14 millió euróra a tavalyi hasonló időszakban elért 15,3 millió euró után.
Erdélyi Barna, a vállalat vezérigazgatója a beszámoló szerint úgy fogalmazott, hogy a rendkívüli kihívásokkal teli második negyedév után a társaságnak sikerült a hosszú távú stabil működés alapjait lerakni 2020 harmadik negyedéve során.
A tájékoztatás szerint az októberben bejelentett új stratégiai tulajdonos érkezése a javuló működési hatékonysággal párosulva stabil környezetet biztosít a nyereségesség további javulásához.
A Mid Europa Partners megállapodást kötött a Trevelin Holding Zrt.-vel, az Indotek csoport tagjával a Waberer's International Nyrt. részvényei 24 százalékának eladásáról, valamint arról, hogy vételi opciót biztosít az Indotek számára a fennmaradó 47,99 százalékos tulajdonrészének megvásárlására - közölték korábban. A Budapesti Értéktőzsde honlapján a Waberer's közölte, hogy a tranzakció a szokásos versenytilalmi eljárás tárgyát képezi, és várhatóan 2021 első negyedévének végéig zárul le.
A Waberer's International Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A papír 1165 forinton zárt pénteken. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 1340 forint, a legalacsonyabb 562 forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége