A páneurópai Stoxx Europe 600 index 0,40 százalékkal zárt alacsonyabban, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,23 százalékkal csökkent. Londonban az FTSE-100 index 0,16 százalékkal emelkedett, a frankfurti DAX 0,42 százalékkal csökkent, a CAC-40 Párizsban 0,35 százalékkal végzett alacsonyabban. Milánóban 0,11 százalékos, Madridban 0,64 százalékos indexemelkedéssel fejeződött be a keddi tőzsdenap.
Az olajár a második napja emelkedik a kínai kereslet növekedése reményében, amit a járványvédelmi korlátozások enyhítésétől várnak a piacok.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj ára 75,67 dolláron állt hordónként a nemzetközi piacon 0,38 százalékos napi emelkedéssel, a Brent ára pedig 0,11 százalékkal ment feljebb, 79,89 dollárra.
Az arany ára az 1800 dolláros határ fölé lépett, és július óta a legmagasabb szint felé tart. A dollárindex pedig a 104 pontos határ alá csúszott, ami június óta a legalacsonyabb. Az euró a december közepén 1,06 dollár felett elért hat havi csúcshoz közelít.
Az eurót 1,0622 dolláron jegyzik 0,16 százalékos erősödéssel, a dollárindex 0,76 százalékkal 103,92 pontra csökkent, az arany spot ára 1,51 százalékkal emelkedett 1814,86 dollárra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot