Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,03 százalékkal csökkent a kereskedés indításakor.
Nyitás után tíz perccel Londonban 0,59, Frankfurtban 0,06, Párizsban pedig 0,07 százalékos nyereségben állt az irányadó index, az EuroStoxx50 pedig 0,22 százalékos pluszt mutatott.
Az eurót 1,1736 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor, napi szinten 0,12 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.
Kapcsolódó
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára emelkedik.
Az észak-tengeri Brent októberi szállításra hordónként (159 liter) 52,42 dollárba került, 20 centes, 0,38 százalékos pluszban forgott az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára szeptemberi szállításra hordónként 21 centtel, 0,42 százalékkal, 49,92 dollárra nőtt.
Pénteken veszteségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 index 1,00 százalékkal, 7368,37 pontra, a DAX-index 0,40 százalékkal, 12 162,70 pontra, a CAC-40 index pedig 1,07 százalékkal, 5131,39 pontra esett. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,04 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,98 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,87 százalékkal csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt