Ivo Josipovic horvát köztársasági elnök meghívására hétfőn Zágrábban egyeztettek a felek, a tárgyaláson részt vettek a finomító megmentésére alakult dolgozói csoport tagjai, az INA igazgatóságának horvát tagjai és a testület elnöke, Áldott Zoltán, valamint Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter - erősítette meg köztársasági elnök hivatala a Hina horvát hírügynökségnek.
Ferencz I. Szabolcs, a Mol-csoport társasági kapcsolatok ügyvezető igazgatója, az INA felügyelőbizottságának tagja közleményében emlékeztet, hogy a sziszeki finomító jövőjének kérdőjelei lassan már több mint 15 évesek. Először 1998-ban javasolta az INA vezetősége Davor Stern elnökletével, hogy a hagyományos kőolaj-finomítás szűnjön meg Sziszekben.
A sziszeki finomító 2008 óta folyamatosan veszteséget termel - hangsúlyozza az ügyvezető igazgató, hozzátéve, hogy a Mol már több országban bebizonyította: képes sikeresen és fenntartható módon átalakítani a korábban veszteséges finomítói tevékenységet.
Ferencz I. Szabolcs kifejti, hogy egy stratégiai befektető - mint amilyen a Mol Horvátországban - feladata nem az, hogy a politikai igényeknek megfelelően hosszú távon fenntarthatatlan struktúrákat tartson életben, hanem az, hogy garantálja az átalakítás sikerességét és biztosítsa az ehhez szükséges tudás megosztását. Egy ilyen átalakítás - az összes érintett támogatása esetén - megalapozza azt is, hogy a rijekai finomító végre versenyképessé és világszínvonalúvá fejlődhessen.
A Mol számos alkalommal próbált a horvát kormánnyal való tárgyalásai során megbeszélést folytatni az INA üzleti stratégiájáról és jövőjéről, több ízben kezdeményezett párbeszédet a gazdasági realitásokról és az iparágot érintő folyamatokról. A horvát gazdasági miniszter azonban eddig nem mutatott érdeklődést aziránt, hogy komoly tárgyalást folytasson az egyik legfontosabb horvátországi vállalat gazdasági ügyeiről, folyamatairól - írta.
A közlemény szerint a horvát köztársasági elnök nemrégiben azt kérte a horvát parlamenttől, hogy szerkezeti reformokkal újítsa meg a horvát közigazgatást annak érdekében, hogy Horvátország pénzügyi veszteségei és adóssága ne növekedjenek tovább. "A Mol a saját területén - felelős részvényesként - ugyane kérés szellemében támogatja az INA megújítását, a horvát vállalat üzleti érdekeivel összhangban" - közölte a Mol ügyvezető igazgatója.
A HINA azt közölte, hogy a köztársasági elnök az egyeztetést a dolgozói csoport kérésére hívta össze, miután az INA igazgatósága részletes vizsgálatot folytatott a finomítás jövőjéről, amelynek eredményeképpen Sziszekben megszűnne a finomítás. A finomító megmentésére alakult munkavállalói csoport tagjainak álláspontja az volt, hogy a finomító fenntartható.
Az egyeztetésen megállapodás született arról, hogy az igazgatóság mélyreható elemzések és világos hatástanulmányok nélkül nem hozhat stratégiai döntést az INA jövőjéről.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban