Oroszországnak keddtől újabb korlátozásokkal kell szembenéznie, Törökország lezárta a Fekete-tengeri átjárókat minden ország hadihajója előtt, a francia elnöki hivatal pedig hétfő este bejelentette, hogy az unió és szövetségeseik készek újabb szankciókról dönteni Oroszországgal szemben – emlékeztet piaci kitekintőjében az OTP.

A hétfő esti hírek szerint a légiközlekedésre vonatkozó korlátozások mellett a Európai Tanács 500 millió euró értékű támogatási csomagot fogadott el az ukrán fegyveres erők felszerelésének biztosítására, illetve tilos az orosz központi bankkal, vagy bármely hozzá kötődő vagy nevében eljáró jogi személlyel tranzakciót lebonyolítani. Kanada megtiltotta az orosz kőolaj importját.

Megindultak a fegyverszállítmányok Ukrajna felé. A Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak az ukrajnai helyzettel kapcsolatban, mert alapos a gyanú, hogy háborús és emberiség elleni bűncselekményeket egyaránt elkövettek Ukrajnában – áll a közleményben. Oroszország hétfőn tüzérséggel támadta Harkov lakónegyedeit, amely rengeteg civil áldozatot követelt. Az orosz hadsereg hétfő éjjel is folytatta Kijev és Harkov elleni ostromát, műholdképek tanúsága szerint egy több mint 60 km hosszú orosz katonai járműoszlop tartott Kijev felé.

Mi történt a piacokon?

Az ázsiai tőzsdéken egyelőre - magyar idő szerint kedd reggel - jó a hangulat, a hongkongi benchmark kivételével a többi index emelkedést jelez. Az ázsiai kereskedés ideje alatt megjelent kínai BMI-mutatók a feldolgozóipar tekintetében nem hozták a várakozásokat, a szolgáltatószektori adat enyhén jobb lett.

Jelenleg a háború még bonyolultabbá teszi a jegybankok helyzetét. Magas inflációs kiinduló pontra újabb inflációs sokk rakódik, miközben növekedési kockázatok is erősödnek – írja Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője. 

Piaci kamatemelési várakozások mérséklődtek. A Fed esetében már nem áraz a piac 50 bázispontos emelést márciusban, az Európai Központi Bankban későbbre csúszhat az év végére várt kamatemelés, az eszközvásárlási program kivezetése időben kitolódhat

Oroszországban a központi bank 9,5-ről 20 százalékra emelte alapkamatot, egyéb intézkedéseket is bejelentett. Nyíltpiaci intervencióra nem került sor, viszont az exportbevétellel rendelkező vállalatok bevételeik 80 százalékát kötelesek rubelre konvertálni A rubel zuhanórepülésbe kezdett, mínusz 30 százalékos veszteséget könyvelhetett el hétfőn, ez történelmi mélypontot jelentett. A  kamatemelés stabilizálta valamelyest az orosz deviza árfolyamát, de extrém törékeny a pozíciója. 

Bankpánik jelei, vannak Oroszországban, ikviditási problémák miatt kell aggódni, a tőzsde nem nyitott ki. A csődbiztosítási felár (CDS) több mint 50 százalékos valószínűséggel áraz államcsődöt 5 éven belül. A rövid lejáratú hozamoknál drasztikus ugrás (6 hónapos kamat 20 százalék felett), hosszabb lejáratokon kisebb mozgások. Bár a moszkvai tőzsde nem nyitott ki hétfőn, a londoni tőzsdén jegyzett orosz részvények viszont zuhantak. A Sberbank Londonba bevezetett letéti jegyei 74 százalékot veszítettek értékükből, miután az EKB a bankkal kapcsolatban csődhelyzetre figyelmeztetett. A Magnit kiskereskedő lett a legnagyobb vesztes 80 százalékos zuhanással, a Gazprom árfolyama 53 százalékot esett.

Az euró-forint árfolyamban új rekord állt be 372 felett, este újra 372 közelében, kedd reggel is 370 felett áll a kereskedés, de megállt a gyengülés. Az MNB egyelőre nem avatkozott be, intenzív forint gyengülés esetén 1 hetes kamat emelése lehet hatékony eszköz.  Az OTP reggel gyűjtése alapján a régiós indexek közül egyedül a lengyel benchmarkok tudtak visszakapaszkodni a kereskedés elején elért mélységből, a WIG20 a reggeli 3 százalékos mínuszból +1,5 százalékra kúszott. A PX 2,3, a BUX 4,5 százalékot veszített értékéből, a hazai blue chipek a Mol kivételével estek, az MTelekom és a Richter 2 százalék körüli mínuszban zárt, az OTP árfolyama 14 százalékot esett.

Az Ukrajnával kapcsolatos legfontosabb híreket ezen a linken olvashatja.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!