Az OMV fél milliárd eurót fektet abba a tunéziai projektbe, melyet az észak-afrikai ország nemzeti olajvállalatával, az ETAP-pal közösen fejleszt - jelentette be a társaság.

A Nawara projekt kivitelezéséről a végső döntést 2014. márciusában hozták meg, a beruházáshoz szükséges engedélyek már rendelkezésre állnak, és a szerződések megkötése is a tervek szerint halad.

A Nawara-beruházás keretében lehetőség nyílik a dél-tunéziai gázmezők kiaknázására. A kivitelezés várhatóan 2-3 évet vesz igénybe, így a projekt 2016-ban kerülhet átadásra. A beruházás az OMV tunéziai illetve upstream stratégiájának fontos részét képezi. A projekt egyrészt a Nawarai gázmezőből, másrészt a kitermelt gázt a finomítókhoz szállító csővezetékből áll. A majdani átadást követően a maximális termelés 10 ezer boe/nap körül alakulhat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!