A BÉT szerint a növekedés motorja januárban a Richter volt, a gyógyszeripari vállalat papírja ugyanis 11,9 százalékkal drágult, s a forgalom 24,9 százalékát adta, ami a második legmagasabbnak számít.
A legforgalmasabb részvény januárban is az OTP volt, a bankpapír ugyanakkor hosszabb idő óta először adta a forgalom kevesebb mint felét, 45 százalékot - mutattak rá.
A Mol a forgalom 18,2 százalékát tudhatta magáénak, a Telekomot pedig megelőzte a Masterplast 3,9 százalékos részesedéssel - ismertették.
A járvány ugyan még tombol, de megkezdődött a tömeges oltás, így a befektetők a járvány közeli visszahúzódására, ezt követően pedig heves gazdasági fellendülésre számítanak - összegezték a közleményben. A piacokat továbbra is fűti a jegybankok laza monetáris politikája és eszközvásárlási programjai, és úgy tűnik, immár a kisbefektetők érdeklődése is megnőtt, ők is erős keresletet generálnak a piacon - tették hozzá.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják