Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, átlag alatti forgalomban esett a BUX-index az OTP gyengülése miatt, a bankpapír árfolyamában már napok óta negatív korrekció zajlik.
Piacmozgató hírek nem érkeztek, a nemzetközi piacokon a befektetők hangulatát az amerikai fiskális csomag körüli bizonytalanságok határozzák meg - tette hozzá az elemző.
Kapcsolódó
A Mol ára nem változott, 1670 forintot ért a papír, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 125 forinttal, 1,25 százalékkal 9870 forintra csökkent, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,28 százalékkal 362 forintra esett, forgalma 83,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,44 százalékkal 6680 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin