Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI kérdésére kifejtette, hogy a Mol gyengülését az olaj árának világszintű csökkenése okozhatta. A visszaesés nem egyedülálló, más olajtársaságok árfolyama is csökkent emiatt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a BÉT viszonylag jól teljesített, hiszen az európai részvénypiacok napközben jelentős visszaeséseket könyvelhettek el.
A Mol árfolyama 59 forinttal, 3,46 százalékkal 1644 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
Kapcsolódó
Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,48 százalékkal 10 290 forintra erősödött, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,28 százalékkal 359 forintra nőtt, forgalma 108,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,68 százalékkal 7350 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják