Az európai gyűjtőindexek közül az FTSE EuroFirst 300 és a Stoxx Europe 600 index 1,75 és 1,77 százalékkal esett háromheti, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 2,12 százalékkal végzett alacsonyabban hatheti mélyponton.
Londonban 1,64 százalékkal gyengült az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 1,77 százalékkal csökkent hatheti mélypontra, a CAC-40 Párizsban pedig 2,01 százalékkal alacsonyabban fejezte be a csütörtöki kereskedést ötheti mélyponton. Milánóban 2,55 százalékos, Madridban 2,32 százalékos indexcsökkenéssel végződött a tőzsdenap.
Kapcsolódó
Az olajár kezdetben csökkent csütörtökön, majd az amerikai készletek apadásáról megjelent adatok láttán az áralakulás fordulatot vett. Az olajár az OPEC+ termelésnövelési megállapodásának bizonytalanságai miatt már a harmadik egymást követő napja csökkent csütörtökön, és így a hét elején elért több éves csúcsról három héttel korábbi szintre húzódott vissza. Az amerikai nyersolajkészletek hétheti folyamatos csökkenés után az elmúlt héten 2020 februárihoz mérhetően alacsony szintre estek vissza a csütörtökön publikált kimutatás szerint.
Az európai kereskedési idő végén a Brent nyersolaj ára 0,39 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 73,72 dolláron, a WTI ára pedig 0,30 százalékkal emelkedett 72,42 dollárra.
Az eurót 0,45 százalékkal jegyzik erősebben 1,1841 dolláron, az arany spot ára 0,40 százalékkal csökkent unciánként 1796,44 dollárra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit