A londoni FTSE-100 index 0,74 százalékkal, a frankfurti DAX 0,51 százalékkal erősödött a nyitáskor, a párizsi CAC-40 pedig 0,69 százalékos emelkedéssel kezdett. Milánóban 0,74 százalékos, Madridban 0,57 százalékos indexemelkedéssel indult a tőzsdei kereskedés pénteken.
Az olaj ára emelkedett: a WTI ára az európai piacok nyitásakor 0,86 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 107,04 dolláron, a Brent ára pedig 1,12 százalékkal ment fel 108,65 dollárra.
Az arany ára három havi mélypontnál jár unciánként 1822,71 dolláron, 0,05 százalékos napi emelkedéssel.
Az eurót 1,0402 dolláron öt éves mélypontnál jegyzik 1,06 százalékos napi csökkenéssel. A pénzpiaci befektetők jelenleg arra számítanak, hogy az EKB júliusban és szeptemberben is 25 bázisponttal emeli a kamatlábakat, és az év végén is egy újabb emelést hajt végre. Az EKB így sokkal lassabban szigorítja monetáris politikáját, mint a Fed.
A dollárindex a 104 pontos szint fölé erősödött, 20 éves csúcsra, miután az amerikai infláció a vártnál magasabb lett, ami agresszív szigorítás felé tereli a Fed monetáris politikáját. A dollárindex az európai piacok nyitásakor 0,27 százalékkal állt alacsonyabban 104,57 ponton - írja az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt