A londoni FTSE-100 mutató 0,14 százalékos pluszban, míg a frankfurti DAX-index 0,21 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,01 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. Milánó 0,56 százalékos mínuszban, Madrid viszont 0,20 százalékos nyereségben zárt.
A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,16 százalékkal, 363,50 pontra süllyedt. Az FTSE Eurofirst 300 index viszont 0,04 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 pedig 0,09 százalékkal emelkedett.
Kapcsolódó
A nap vesztesei a technológiai cégek voltak, alindexük 1,5 százalékkal esett, míg a nap nyerteseként az olaj és földgázipari részvények nagyjából 1,5 százalékkal drágultak.
A Royal Vopak holland olajipari vállalat 5,03 százalékos pluszban zárta a napot, mert a vártnál jobb eredményekről adott hírt harmadik negyedéves jelentésében. A Siemens egészségügyi leányvállalata, a Siemens Healthineers 2,7 százalékkal drágult a vártnál jobb gyorsjelentésének köszönhetően.
Különös figyelem irányult a bankokra, miután az Európai Bankhatóság (EBH) pénteken közzétette a stresszteszt eredményeit. A 48 vizsgált európai pénzintézet mindegyike átment a teszten. A legrosszabb eredményt a brit Barclays és a Lloyds érte el, ami a KPMG könyvvizsgáló cég szerint az új könyvelési szabályoknak és a fedezetlen adósságok magas szintjének a következménye.
Nyomás alá kerültek az olasz bankok, amelyek ugyan könnyedén átjutottak az európai stresszteszten, de elemzők szerint kissé túlságosan optimisták voltak az Olaszország esetében felállított forgatókönyvek. A Banco BPM árfolyama nagyjából 2 százalékkal, az Intesa Sanpaolóé pedig 1,6 százalékkal csökkent.
New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,47 százalékos, az S&P 500-as index pedig 0,23 százalékos pluszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,98 százalékos mínuszban állt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik. A januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,69 százalékos nyereségben, 73,33 dolláron, a decemberi WTI pedig 0,60 százalékos pluszban, 63,52 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,09 százalékkal, 1232,00 dollárra nőtt.
Egy euróért 1,1402 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,11 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál